Cassidy, i love you! ♫♪ 7. fejezet

Sziasztok!
Szép délutánt mindenkinek. Itt is vagyok egy újabb fejezettel, bár itt még csak említés szintjén van jelen az 1D a következőben már övék a főszerep :D Szóval holnap már ők is itt lesznek (: Jó olvasást és most sem harapok, ha kommenteltek! (:

7. fejezet - Helló London!

(Cassie szemszöge)

„Az utazás távolságot teremt, és kibillent a közvetlenség biztonságot ígérő közelségéből. Kérdéseket vet fel, és kétségeket ébreszt nem csak a látottakkal, hanem saját látásmódunkkal, önnönmagunkkal szemben is. Lehetőséget ad a rácsodálkozásra, az elemi felismerésekre, a világ csodáján érzett ámulatra.” – Tillmann József Attila

Vasárnap reggel vidáman, de mégis egy kis szomorúsággal ébredtem fel. Boldog voltam, mert tudtam, hogy a nap folyamán megismerhetem a One Directiont, de szomorú voltam, hisz egy hetet se tudtam eltölteni a régi barátaimmal és családommal. Claraval egész jól elbeszélgettünk és megismertük egymást, kedves nő és ő igazán apához illik, szóval semmi bajom vele, meg is mondtam apának, hogy áldásom rájuk. Braddel a hét hátralévő részében nem igazán találkoztam, bár ezért még talán köszönettel is tartozom neki. Nick párszor felhozta, mikor ketten voltunk, hogy hallotta, veszekedtünk. Nem akartam róla beszélni, még vele sem.

Mikor kimásztam az ágyból a fejemet vakargatva bámulta be a szekrényembe. Egy részt még semmit nem pakoltam el, és valamit tuti itt fogok hagyni, más részt nem tudtam mit vegyek fel. Így hát mivel nem volt nagyon más választásom felhívtam Mackenzie-t.

-          Halo! – szólt bele álmos hangon.

-          Szia Mack! Felébresztettelek? – kérdeztem aggódva.

-          Nem, épp az előbb keltem, miben segíthetek? – kérdezte gépiesen.

-          Nincs mit felvennem – nevettem idegesen.

-          Na ezt mindjárt orvosoljuk, átmenjek, vagy telefonos gyorssegélyre van szükség? – tanácstalanul bámultam a szekrénybe.

-          Gyere át! – mosolyodtam el.

-          Oké, akkor 20 perc és ott vagyok, addig foglald el magad valamivel. Szia! – tette le a kagylót.

Én pedig félredobtam a telefont, majd elmentem lezuhanyozni, gondoltam 20 perc alatt bőven végzek. Miután a hajamat is megmostam kiszálltam a tusolóból és megtörölköztem, majd bele bújtam a köntösömbe. Épp a hajam szárításának kezdtem volna neki, mikor csengettek.

Úgy rohantam le az emeletről, mit egy őrült közben azt ordibáltam, hogy ’Mindenki maradjon ott ahol van, majd én kinyitom’. Meglepve tapasztaltam, hogy a ház üres.

-          Szia Mack! – köszöntem barátnőmnek, aki már jött is befelé.

-          Szia Cass! – indult el az emeletre.

Mint egy kiskutya futottam utána és mikor a szobába értem ő már el is tűnt a szekrényembe. Leültem az ágyra és kikerekedett szemekkel néztem tevékenységét.

-          Ez se jó… meg ez se… ez pláne nem – repültek szanaszét a holmiim.

-          Mack? – kérdeztem.

-          Pofa be, tudom mit csinálok – mosolyodott el. – Ezt veszed fel, meg ezt.

Landolt az ölemben egy piros farmer és egy sárga póló.

-          De hát Lindsay Lohan is megmondta a Tökéltetes pasiban, hogy bár a piros és a sárga jól néz ki együtt mégsem hordjuk – idéztem fel a kedvenc filmem.

-          Ha Lindsay Lohan azt mondja ugorj a kútba, beleugrassz? – fonta össze mellkasa előtt a kezét.

-          Mindig van nálam létra – vontam meg a vállam vigyorogva.

-          Mars öltözni te lány! – adta ki a parancsot.

-          Igenis anya! – próbáltam komoly lenni, de elnevettem magam.

Gyorsan berohantam a fürdőbe és magamra rángattam a Mackenzie által előszedett ruhadarabokat. Ezután gyorsan megszárítottam a hajam és visszamentem Mackhez.

A szobámban minden a legnagyobb rendben volt, a barátnőm mindent visszapakolt a szekrénybe.

-          Rendet raktam magam után – mosolygott.

-          Helyes – nevettem. – De most szedhetünk mindent elő, mert neki kellene állni bepakolni.

-          Oké – kezdte el kipakolni a szekrényem tartalmát az ágyra, míg én előszedtem a bőröndömet.

Hatalmas ruhakupacok sorakoztak egymás mellett az ágyon én pedig tanácstalanul néztem őket.

-          Hogy az istenbe pakolta ezt mind bele ebbe anyu? – vakartam a fejem.

-          Hát úgy, hogy ő az anyukád – válaszolta egyszerűen Mack.

-          Na, de valahogy meg kell oldanunk – jelentettem ki és nekiálltunk bepakolni sorra a cuccokat.

Végül mindent belegyömöszöltünk és úgy sikerült becsuknunk, hogy én ráültem, míg Mackenzie a cipzárt próbálta behúzni.

A lánnyal háromig beszélgettünk és szórakoztattuk egymást. Amikor elment mondtam neki, hogy küldök egy SMS-t, ha megtudom mikor indulunk. A barátnőmmel együtt hagytuk el a házat, de két külön irányba indultunk. Míg Zaynék felé tartottam az járt a fejemben, hogy milyen hamar sikerült rávennünk a srácot, hogy Mack is velünk jöjjön, van beszélőkéje a csajnak az biztos.

-          Halihó! – kiáltottam el magam, mikor beléptem.

-          Szia Cass! – nézett fel a füzete felül Wali, tehát tanul, nagyon helyes.

-          Zayn? – kérdeztem automatikusan.

-          Fenn van – mutatott mosolyogva az emeletre, majd újra körmölni kezdett.

Felsétáltam a lépcsőn, majd sóhajtva kopogtam az ajtónál… Majd feszültem füleltem.

-          Gyere Cassie! – hallottam az ismerős hangot az ajtó túloldaláról.

-          Honnan tudtad, hogy én vagyok? – dugtam be meglepetten a fejem az ajtón.

-          Rajtad kívül más nem szokott kopogni – világított rá.

-          Értem – mosolyodtam el. – Mikor indulunk?

-          Ennyire mehetnéked van? – nevetett.

-          Hát már igen – vallottam be.

-          Csak nyolc körül indulunk – mondta egyszerűen.

-          Olyan későn? – lombozódtam le, mert akkor tudatosult benne, hogy talán nem is találkozok ma a srácokkal.

-          Ráérünk Cass – nyugtatgatott.

-          Ha te mondod – hagytam rá. – Akkor küldök egy SMS-t Macknek, hogy ráér készülődni…

Zayn nem válaszolt csak hümmögött egyet én pedig elterülve az ágyon pötyögni kezdtem. Miután elment az üzenet egy darabig a plafont fixíroztam, majd tekintetem a legjobb barátomra vetült. Zayn teljesen belemerülve pötyögött valamit a telefonján kidugott nyelvvel.

-          Csak nem tweetelsz – mosolyodtam el őt figyelve.

-          Honnan tudod? – emelte rám hatalmas barna szemeit.

-          Igen koncentrálsz – utánoztam arckifejezését és én is kidugtam hozzá a nyelvem.

-          Nem vagy vicces ám – sértődött meg.

-          De ha egyszer ezt csináltad – dobáltam nevetve a kispárnát.

Egyszer csak rám vetette magát én pedig ijedtemben felsikítottam.

-          Nem vagy normális – löktem le magamról, ő pedig majdnem leesett az ágyról úgy röhögött.

-          Most én vagyok ilyen vicces? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-          Ki… más? – nevetett tovább.

-          Na majd meglátjuk – vigyorogtam gonoszul és neki álltam püfölni a kezemben lévő kispárnával.

Ő sem maradt sokáig fegyver nélkül, kiszedte alólam a másik párnát és már kezdődhetett is a párnacsata. Sokáig sikerült talpon maradnom, ám egy végzetes ütésnek hála az ágyon terültem el, és mire észbe kaptam Zayn már ott tornyosult felette.

Szemeit az enyémbe fúrta, arca olyan közel volt hozzám, hogy éreztem a leheletét a számon. Megszólalni nem tudtam volna abban a pillanatban. A pillantása nem eresztett, a szája pedig vészesen közeledett hozzám.

-          Nem kértek valamit inni? – nyitott be Doni, mire Zayn már el is tűnt rólam.

-          Nem köszi – nyögtem ki nagy nehezen, mire a lány magunkra hagyott.

Sokáig csendben ültünk, mindketten kerültük a másik pillantását, de a csend kezdett kínossá válni.

-          Mi volt ez Zayn? – kérdeztem, miközben még mindig a falat bámultam.

-          Nem tudom – vallotta be.

-          Ilyen többet nem fordulhat elő – néztem végre rá.

-          Oké – helyeselt, mire kinyújtottam a kisujjam. – Békeujj? Nem is vesztünk össze…

-          Lényegtelen, ujjat rá – ragaszkodtam az óvodás módszerhez.

Nem sokkal később közöltem Zaynnel, hogy amíg nem indulunk hazamegyek. Úton a házunk felé küldtem egy SMS-t Mackenzie-nek, hogy a terv lefújva. Nem értette mi van, de nem is akartam neki ezt elmondani. Ezt nem. Hiába voltunk nagyon jóba, fogalmam se volt mit mondhatnék. Nem tudom mi lett volna, ha Doni nem nyit be. De erre nem is mertem gondolni.

-          Szia kicsim! Hát te még itt vagy? – lepődött meg apu, amikor besétáltam.

-          Igen, csak este indulunk – mosolyodtam el halványa.

-          Valami baj van? – úgy utálom, hogy ennyire ismernek.

-          Nincs semmi – hazudtam, pedig sosem szoktam.

-          Biztos?

-          Halál biztos – úgy jött mint a vízfolyás.

Ezután felvonultam a szobámba és háromnegyed nyolcig ki se mozdultam onnan. Amikor végre eljött az idő fogtam a bőröndöm, ami ezerszer nehezebbnek tűnt, mint mikor ide jöttem és lesétáltam. Elbúcsúztam apától és Claratól, majd csatlakoztam Mackhez, aki már kinn várt rám a ház előtt.

-          Mi történt? – szegezte nekem a kérdést.

-          Semmi – sóhajtottam.

-          Tudod, hogy ennyivel nem rázol le, na szépen mesélj! – utasított.

-          Jól van – húztam el a számat. – Ma majdnem csináltam egy hülyeséget.

-          Pontosabban?

-          Pontosabban majdnem megcsókoltam Zaynt – vallottam színt.

-          Mi az, hogy csak majdnem? – nevetett.

-          Ezt most fejezzük be jó? – néztem rá rosszallóan.

-          Oké-oké, tudom, hogy ez neked kényes téma – emelte fel megadóan a kezét.

-          Nincs semmilyen kényes téma – zártam le az egészet.

Amikor Zaynékhez értünk mind a három srác ott volt és épp búcsúzkodtak.

Sorban öleltem meg őket én is, végül Bradley maradt.

-          Hát szia! – ölelt meg kelletlenül.

-          Szia! – mosolyodtam el halványan.

-          Hé Mack! – szólt az épp beülni készülő lány után.

-          Hm? – nézett rá a barátnőm.

-          Vigyázz Cassre oké?

-          Persze – mosolyodott el Mack és én is csatlakoztam hozzájuk.

Egy darabig csendben üldögéltünk, majd ezt a csendet Mackenzie törte meg.

-          Még egyszer köszi, hogy elvisztek – mosolyodott el.

-          Nincs mit – dörmögte Zayn a mobilját bámulva.

Én csak bámultam ki az ablakon és azon gondolkodtam, hogy jó ötlet volt-e ez az egész. Főleg a délután majdnem történt dolgok után. Azzal nyugtattam magam, hogy Zaynnel megbeszéltük és minden oké.

Az út roppant gyorsan elrepült, sokkal gyorsabban, mit amikor haza jöttem.

-          Otthon édes otthon – mosolyodott el Mack, mikor beértünk London külvárosába.

-          Hello London! – szólaltam meg vigyorogva, mire végre Zayn is felnézett a telefonról és rám mosolygott.

Mackenzie-t a King’s Cross pályaudvarnál tettük ki.

-          Biztos jó lesz itt? – kérdeztem, miközben kibányásztuk a csomagját.

-          Persze, egy sarokkal arrébb lakok – mosolyodott el és adott egy puszit.

-          Oké, akkor szia! – integettem neki, ahogy visszaültem a kocsiba.

Zaynnel továbbra sem beszélgettünk. A kocsi egyszer csak megállt egy hatalmas ház előtt, megérkeztünk. Fél 11 volt a házra pedig sötétség borult.

-          Úgy néz ki mindenki alszik, vagy Louis meglepetés bulit csinál – mosolyodott el Zayn miközben kipakolta a bőröndjeinket a csomagtartóból.

Én csak elmosolyodtam és elcipeltem a bejáratig a poggyászom.

-          Biztos vagy benne, hogy jó ötlet volt ide jönni? – kérdezte komoly arccal.

-          Nyugi Zayn, nagylány vagyok, a cipőmet is egyedül kötöm be – nevettem el magam,. majd beléptem utána az épületbe.

-          Hahó! – szólt be a nappaliba, de senki nem reagált. – Ezek szerint alszanak.

-          Hát ez van – sóhajtottam. – Ezek szerint holnapig várnom kell.

-          Úgy néz ki – mosolyodott el. – Gyere  megmutatom a szobádat.

Felmentünk az emeletre, ahol ajtók voltak ajtók hátán. Én a legutolsóhoz lettem vezetve. Egy nem túl nagy szoba volt, de nagyon otthonosan volt berendezve. Amíg az ágyat nem láttam meg, addig eszembe sem jutott, hogy mennyire fáradt vagyok. A bőröndömből előhalásztam a rózsaszín pizsamámat és a mamuszomat, majd miután átöltöztem be is bújtam a pihe puha ágyba és perceken belül elnyomott az álom.