Cassidy, i love you! ♫♪ 36. fejezet

Sziasztok!
Először is ezt a fejezetet nem küldtem el bétázásra :D Mivel kétszer átnéztem ihlet hiány miatt, remélem nem maradt benne hiba, ha mégis, akkor bocsi. Másodszor ne nehezteljetek rám, azért amiért nem részleteztem az első szexjelenetet, de ezt egy másik fejezetre szántam, meg most nem volt ihletem olyan írni ;) Szóval alkotok majd olyat is :D Ezzel el is árultam a lényeget, mindegy is (: Jó olvasást és szeretnék most már kommentet is kapni! :D

36. fejezet - Próbaidő

(Zayn szemszöge)

„Bizalom nélkül az egyik partner gyanakvóvá válik, nyugtalanná és tele lesz előítéletekkel, félelmekkel, a másik úgy érzi, lélektani csapdába került, azt hiszi, hogy nem hagyják szabadon lélegezni, s érzelmileg megfojtják. Lehetetlen valakit igazán szeretni, ha nem bízunk meg benne teljesen.” – Adam J. Jackson

Kicsit meglepődtem, mikor Selena felhívott az interjú után, de egy érdekes délutánt töltöttünk el együtt a bárban. Rengeteget beszélgettünk és nevettünk, Cassie-nek nem volt igaza, mikor azt mondta, hogy egy hárpia.

Amikor délután négykor elköszöntem tőle vidáman masíroztam a lift felé, de Harry elkapta a vállam.

-          Ez most meg mire volt jó? – vont kérdőre dühösen.

-          Mi? – lepődtem meg viselkedésén.

-          Ez a csaj. Alig békülsz ki Cass-szel és máris egy másik lányra nyomulsz? Nem ilyennek ismertelek haver – sóhajtott.

-          Dehogyis, Selena csak haver – nevettem el magam.

-          Magyarázd ezt törpillának, jó? – forgatta a szemeit.

-          Mi? – értetlenkedtem megint.

-          Cass itt volt, amikor jött már akkor nagyon feldúltnak tűnt, aztán meglátott téged ezzel a csajjal és bőgve rohant haza – magyarázta.

-          Úristen! – csak ennyit bírtam kinyögni és futásnak eredtem.

Persze ilyenkor nem lehet taxit fogni, utálom New York-ot – gondoltam, miközben próbáltam leinteni egy sárga autót, kevés sikerrel.

Kis idő után végre találtam egy szabad kocsit és miután megadtam neki, az étterem címét előbányásztam a telefonom, ami jelezte, hogy van egy nem fogadott hívásom és egy üzenetem.

Lehallgattam az üzenetet és Cass volt az.

Már akkor volt valami a hangjában, ami nyugtalanított. Észre kellett volna vennem az üzenetet és lehallgatni, majd megbeszélni vele. De én hülye már megint elcsesztem az egészet…

Az étterem előtt kiszálltam, majd megkerültem a háztömböt és a hátsó bejáraton mentem be, hogy ne keltsek nagy feltűnést.

Felsétáltam a lépcsőn, bekopogtam, de semmi reakciót nem kaptam, így lenyomtam a kilincset és beléptem.

-          Hahó! – álltam a nyitott ajtóba, ahonnan rálátásom nyílt a nappalira.

Cassie ott feküdt a kanapén és aludt, ám arcán csillogtak a könnyei nyomai. Már épp lépni akartam beljebb, mikor egy kiskutya nekem támadt és éktelen nagy lármába kezdett, amire Cass is felébredt.

-          Te mit keresel itt? – nézett rám álmosan.

-          Ez a valami a múltkor még nem volt itt – mutattam a kutyára.

-          Lola új szerzemény – válaszolta és a kiskutya máris az ölébe heveredett.

-          Bocsánatot akarok kérni – mondtam, miközben becsuktam az ajtót.

-          Felesleges – sóhajtotta.

-          Cass ne csináld már! – ültem le mellé.

-          Zayn én képtelen vagyok benned bízni. Eljátszottad a bizalmam, mikor hazudtál és most sem úgy viselkedsz, mintha vissza akarnád szerezni – nézett rám könnyes szemekkel.

-          De hát Selena csak egy barát – fakadtam ki.

-          Most még az, de nem tudod, hogy mire képes, ha a fejébe vesz valamit – mosolyodott el halványan.

Nem válaszoltam csak döbbenten néztem rá, majd így folytatta.

-          Zayn nekünk a barátság dolog ezerrel jobban ment mint ez… - kezdte.

-          Ne mondd, hogy szakítani akarsz – estem kétségbe.

-          Tudsz jobb megoldást? – húzta fel kérdőn a szemöldökét.

-          Bízz meg bennem. Szeretlek! Sosem csalnálak meg – győzködtem.

-          Zayn én nem tudom – kezdte el a padlót tanulmányozni.

-          Kompromisszumot ajánlok – mondtam utolsó kétségbeesésemben.

-          Hallgatlak – nézett rám érdeklődve.

-          Próbaidőt ajánlok.

-          Próbaidőt? Meddig? – lepődött meg.

-          A turné végéig. – mosolyodtam el, hogy benne van a dologban. – Ha bármit csinálok, akkor páros lábbal rúghatsz ki és soha többet nem kereslek. Oké?

-          De honnan tudom meg, hogyha csináltál valamit, vasárnap elmentek Philadelphiába – sóhajtott.

-          Harry vagy Liam előbb vagy utóbb úgyis elmondja.

-          Ez is igaz – mosolyodott el.

-          Szóval benne vagy? – kérdeztem reménykedve.

-          Lehet – húzódott széles mosolyra a szája.

Szívem szerint felkaptam volna a kanapéról, hogy jól magamhoz ölelhessem, de nem tettem. Viszont Cassie egyszer csak letette a kutyát és elhelyezkedett az ölemben.

-          De tudod, ez mit jelent? – nézett rám kacéran és az ingem felső gombjával játszott.

-          Mit? – vigyorogtam.

-          Ki kell engesztelned – nevette el magát.

-          Hm… ez menni fog. – álltam fel, miközben a karjaimban tartottam és elindultam vele a szobája felé.

(Cassie szemszöge)

Azok után, amit láttam a szállodában, álmomban nem gondoltam volna, hogy lefekszem Zaynnel. De mégis annyira jól esett itt feküdni mellette miközben jobb mutatóujjával a lapockámon lévő nevét rajzolta körbe újra és újra.

-          Szeretlek! – suttogtam neki mosolyogva és megcsókoltam. – Nem értem miért panaszkodsz, hogy van egy tetkóm, mikor neked vagy kilenc van – nevettem fel.

-          Pontosan annyi van, megszámoltad? – nézett rám csodálkozva, mire vállat vontam.

-          Ez mit jelent? – húztam végig a kezem a kulcscsontján lévő arab feliraton.

-          Mozgasd meg az agyad, hátha rájössz – vigyorgott.

-          Örülök, hogy a saját nevemet le tudom írni arabul, sose voltam ilyen profi – néztem rám.

-          Légy hű ahhoz, aki vagy – mondta.

-          Értem – húzódtam még közelebb hozzá.

Szívem szerint egész délután itt feküdtem volna vele, mert most minden tökéletesnek tűnt.

Cassidy, i love you! ♫♪ 35. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam az újabb fejezetet, remélem örültök neki :D És kicsit számolgattam fejbe kb. 60 fejezet lesz az egész történet, ha minden úgy megy, ahogy akarom. (: Nálam az amerikai turné kicsit rövidebb lesz, hogy visszatérhessünk Londonba egy picit, remélem azért ez majd nem lesz nagy gond. De ennyire ne szaladjunk előre, még csak New Yorkban vagyunk ;) Jó olvasást és most is várom a kommenteket! (:

35. fejezet - De te nem mehetsz oda

(Cassie szemszöge)

„Ne féljünk, mert a félelem a gonosz lélektől van. A bizalom, a remény, a hit, az van Istentől. Isten lelke a szeretet, a bizalom, a hit, a kibontakozás, a győzelem lelke.” – Böjte Csaba

Kedd reggel vidáman ébredtem. Lola egész éjszaka rohangált és élvezte az új helyét, bár ahogy elnéztem nem sokáig, mivel békésen szunyókált Mackenzie lábánál.

-          Jó reggelt! – ugrottam barátnőmre.

-          Reggelt neked is! – morogta.

-          Kedd van, ne legyél ilyen morci, az a hétfőnek van – nevettem, miközben Lola is felébredt.

-          De nálam a kedd az új hétfő – húzta a fejére a takarót.

-          Ne csináld már, lemegyünk, megmutatjuk Lolának a Central Parkot – álltam neki a szekrényben kutatni.

-          Ha erről van szó két perc és kész vagyok – pattantak fel a szemei.

A szekrényből egy csíkos Minnie egeres pólót és egy sárga nadrágot vettem ki, majd e ruhadarabok társaságában a fürdőbe vonultam.

Miután felöltöztem oldalra fontam a hajam és kihúztam a szemem.

Mikor mindennel végeztem visszamentem a szobámba, hogy Mack is felöltözhessen.

-          Azt hol találtad? – néztem meglepetten a kezében tartott kék Pikachu-s pólót, amit már hónapok óta kerestem.

-          A pólók alatt volt legalul – mutatott a szekrény felé.

-          Basszus mennyit kerestem már – nevettem.

Kezdtem megszokni, hogy bár egy hatalmas bőrönddel érkezet, mióta nálunk van szinte csak az én ruhatáramból öltözködött.

Alaposan körülnéztem a szobába – míg Lola az ágyon a farkát kergette – hogy nem-e hagyott éjszaka valahol egy kis „ajándékot”.

Mire végeztem az összes zegzug átnézésével Mackenzie is visszaért teljes harci díszben.

-          Indulhatunk a parkba! – jelentette ki csillogó szemekkel.

-          Ne reggelizzünk? – érdeklődtem mosolyogva.

-          Ne, most Lola szocializálása a legfontosabb – jelentette ki és már gyömöszölte is be a kiskutyát a hordozóba.

-          Viszek pórázt is – akasztottam le a szekrény fogantyújáról.

-          Oké – mondta Mack miközben a cipőjét húzta.

-          Jó a cipőd – mosolyogtam rá.

-          Köszi, miután elbúcsúztam tőletek a reptéren mentem haza és megláttam egy boltban, egyből beleszerettem. – mesélte.

Csak mosolyogtam és a felsőmhöz illő sapkát a fejembe húztam.

Az órára pillantottam, fél tizenkettő volt. A telefont a zsebembe csúsztattam és már indultunk is.

Mindig is imádtam anyut, amiért ilyen közel lakunk a parkhoz. Most pedig különösen.

Mack-kel szokás szerint a hátsó kijáratot használtuk, mint mindig. Az 50. utcán sétálgattunk, hisz kedd lévén a forgalom hatalmas volt. Mikor épp módunkban állt egy gyors rohanással két autó roham között átvágtunk az úttesten a másik oldalra a Parkhoz.

-          Én felhívom Zaynt – mondtam, miközben barátnőm a kiskutya hámjába csatolta a pórázt.

-          Oké – felelte és figyelte, ahogy Lola bizonytalan lépteket tesz az új környezetben.

A telefont a fülemhez tartva vártam, hogy a barátom hangja megszólaljon, ám csak a hangposta jelentkezett.

-          Szia Zayn! Cassie vagyok! Hív fel, ha lehallgattad – mondtam rá a rögzítőre.

Egy rossz érzés fogott el, hogy Zayn nem vette fel a telefont, de ezt az érzést gyorsan elhessegettem és csatlakoztam Mack-hez és Lolához.

-          Na? – kérdezte.

-          Semmi, nem vette fel, de hagytam üzenetet – mosolyodtam el halványan.

-          Nyugi, semmi baj sincs. Ma interjún vannak, lehet, hogy ezért nem vette fel – juttatta eszembe.

-          Igazad van – húzódott szélesebbre a mosolyom.

-          Lola imádja ezt – nevetett fel.

-          Hát ennek örülök, meg sokat járunk majd ide – mosolyogtam.

Mire az állatkerthez értünk a kiskutya úgy elfáradt, hogy már könyörgött, hogy vegyük fel. Így visszatettem a hordozójába, ahova jól befészkelte magát és perceken belül elaludt.

Miután észrevettük, hogy Lola alszik beültünk egy kávézóba, majd Mackenzie telefonja megcsörrent.

(Mack szemszöge)

-          Niall az – vigyorogtam Cassie-re, aki elmosolyodott. – Szia Niallerem!

-          Szia Kicsim! – köszönt mosolyogva.

-          Most végeztetek? – kérdeztem sejtelmesen nézve Cass-re, hogy Zayn is biztos mindjárt hívja.

-          Igen, nem találkozunk? – kérdezett vissza, mintha ezt kérdezni kéne.

-          Dehogyisnem – mosolyogtam.

-          Most indulunk vissza a szállodába, ha elindulsz, talán egyszerre érünk oda – nevetett.

-          Rendben, akkor szia, és szeretlek! – köszöntem el.

-          Én is téged! Csók! – és letette.

-          Bocsi Cass, de lelépek, jó? – néztem rá elpirulva.

-          Futás a lovagodhoz és vissza se nézz – nevetett fel.

-          Imádlak – nyomtam egy puszit az arcára és már futottam is.

Az utcán leintettem egy taxit, és már úton is voltam a szálloda felé.

(Cassie szemszöge)

Miután Mack elment megittam a kávém maradékát, majd mikor láttam, hogy Lola már ébredezik, akkor fizettem és haza mentem.

Mivel tudtam, hogy már vége az interjúnak ezért egy ideg voltam, mivel Zayn nem hívott.

Egy órát ültem a nappaliban a lüktető vért hallgatva a fülemben, mikor úgy döntöttem, hogy nem bírom tovább és oda megyek.

Lolát bezártam a szobámba, ott nyugodtan randalírozhat, majd lerohantam és meg sem álltam, míg nem sikerült leintenem egy taxit. A sofőrnek bediktáltam a címet és feszülten izegtem-mozogtam míg oda nem értünk. A szálloda előtt kifizettem a taxit és gondolom jó sok borravalót adhattam neki, mert a mosolya rettentő szélesre húzódott, majd rohanni kezdtem.

Harry és Louis lenn ültek a hallban így hozzájuk indultam.

-          Sziasztok! – köszöntem nekik feszülten.

-          Szia királylány! – ölelt meg Lou.

-          Mi járatban törpilla? – kérdeztem Hazza.

-          Zayn merre van? – érdeklődtem.

-          A bárban – mutatott a fejével az étterem bár részére Louis.

-          De te nem mehetsz oda – indult el felém göndörke.

-          Beszélnem kell vele – mondtam és már rohantam is, mielőtt utolérhetett volna.

Igaza lett Harrynek, nem kellett volna oda mennem. Zayn vígan nevetgélt Selenával a pultnál.

Én csak ledermedve álldogáltam az ajtóba. Mikor megfordultam Harry mellkasába ütköztem, és ahogy megéreztem az illatát már el is bőgtem magam. Szorosan magához ölelt és így próbált velem arrébb állni az útból.

-          Én mondtam, hogy ne gyere ide – simogatta a vállam.

-          Haza megyek! – jelentettem ki és letöröltem a könnyeim.

-          Haza kísérlek – ajánlotta fel.

-          Nem, egyedül megyek – szögeztem le és szép lassan elhagytam az épületet.

A szálloda előtt sikerült bevágódnom egy nyitott taxi ajtón, amivel éktelen nagy káromkodást eredményeztem, de nem érdekelt.

-          A 49. utcára kérem, a Garin’s Restauranthoz – szipogtam a sofőrnek, aki bólintott és már indult is.

Az út sokkal gyorsabban telt, mint az ide vezető, és ennek roppant mód örültem. Az étterem előtt letöröltem az arcomról a könnyeket, majd egy mosolyt erőltetve magamra elindultam az asztalok között. A szembe jövő pincéreknek és ismerősöknek megpróbáltam vidáman köszönni, ami nem volt valami meggyőző, de senki nem foglalkozott most vele, ez így volt jól.

Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hogy minél előbb felérjek a lakásba. Első dolgom az volt, hogy kiengedtem Lolát, majd elnyúltam a kanapén és újra sírásra fogtam.

Nem telt bele fél óra és a sós könnyek hatására elaludtam.

Cassidy, i love you! ♫♪ 34. fejezet

Sziasztok Manók!
A One Direction hivatalosan is két éves :D Én pedig itt is vagyok egy újabb fejezettel, amit DreamerGirlnek köszönjetek, mert hiperszuper gyors volt (: Nem is szövegelek itt, olvassátok el és véleményezzétek! :D

34. fejezet - Maeg randija

(Maeg szemszöge)

„Vannak, aki még mindig vállalják az esetleges horrorba fulladó első randevú kockázatát, csak mert megvan benne a lehetőség egy varázslatos jó éjt csókra a kapuban: egy pillanatra kizökken a világ, amint két ember egymás fölé hajol egy lehetséges közös jövő reményében.” – Szex és New York c. film

Azt hittem izgulni fogok, de mikor reggel felébredtem a feszültség legkisebb nyoma sem volt rajtam felfedezhető. És ez kicsit frusztrált.

Apával és Bennel reggeliztem, mint általában minden nap.

-          Jó reggelt hercegnőm! – üdvözölt apu vidáman.

-          Jó reggelt nektek is! – mosolyogtam, miközben helyet foglaltam az öcsém mellett.

-          Mi újság Maeg? – érdeklődött Ben.

-          Semmi extra – eszegettem a gofrim szélét. – Ma randizok Freddel…

-          És ezt ilyenkor kell közölni? – nevetett fel az öcskös.

-          Mért? Nem mondtam még? – tettettem a hülyét.

-          Nem éppen – mosolyogott rám apu. – De Fred rendes srác, szóval nincs ellene kifogásunk, ugye Ben?

-          Persze, hogy nincs, bírom Fredet – mosolygott rám az öcsém.

-          Jaj, úgy imádlak benneteket! – nyomtam mindkettőjük arcára egy-egy puszit, majd a gofrimmal a kezemben elindultam a szobámba.

-          Hova mész? – kiabált utána apa.

-          Felöltözök. – dugtam ki az ajtón a fejem. – Be kell mennem az egyetemre ezt-azt elintézni.

-          Ja, oké – vont vállat és már békén is hagyott.

A szekrényemet kinyitva egy halvány rózsaszín toppot és egy kantáros farmer sortot láttam meg elsőnek, így azt vettem fel.

Úgy néz ki a One Direction érkezésével hivatalosan is beköszöntött a nyár New York Citybe, amit én cseppet sem bántam.

Miután elkészültem a táskámat a vállamra kanyarítva elindultam az egyetemre.

Az utcán a nap hét ágra sütött, így nem volt kedvem taxizni, inkább sétáltam. Út közben eszembe jutott, hogy hazafelé beugorhatnék Cassie-hez, de ezt az ötletet hamar elvetettem, gondolván biztos van programja.

Az épület előtt megtorpantam és elgondolkodtam, hogy biztos a ma délelőttöt szeretném-e azzal tölteni, hogy a jegyeimet beírassam. Ma nem voltak előadások, amikre feltétlenül be kellett ülnöm, de mégis ott volt bennem a félsz, mint mikor késésben voltam.

A portán mosolyogva köszöntem a portás bácsinak, Frank-nek. Innen a harmadik emeletre sétáltam a tanulmányi osztályra.

Nagy meglepetésemre Fred sétálgatott fel s alá a folyosón.

-          Hello! – köszöntem neki meglepetten.

-          Szia Maeg! – nyomott egy puszit az arcomra vidáman.

-          Te mit csinálsz itt? – kérdeztem, miközben ölelgetett.

-          Ugyanazt, mint te… - mosolygott, mire én is elmosolyodtam és helyet foglaltam a folyosón, egy padon.

-          Csak a jegyeimet iratom be, aztán megyek is. Mire is jössz értem? – érdeklődtem.

-          Hétre – válaszolta. – Izgulsz már mi?

-          Nem igazán – nevettem fel.

-          Én igen – súgta oda, mikor kinyílt az egyik ajtó a folyosón és mielőtt reagálni tudtam volna, ő már el is tűnt.

Mosolyogva üldögéltem tovább, amíg be nem hívtak egy másik terembe és miután végeztem a dolgommal egyenesen haza indultam.

A lakásba belépve a reggeli utáni szennyes edény fogadott, amit apunak és Bennek nem volt ideje eltakarítani, mivel apának rohannia kellett a melóba, míg az öcsémnek pedig nyári iskola volt.

Sóhajtva neki álltam elmosogatni, gondoltam, így telik majd egy kicsit az idő. A számításaim nem voltak helyén valók, körül belül tizenöt perc telt el, míg minden tányér tiszta lett.

Miután ezzel végeztem tanácstalanul üldögéltem a nappaliban és a tévét kapcsolgattam.

Igazából nem volt semmihez sem kedvem, és ahogy telt az idő kezdett megjelenni az izgalom. Reggel még hiányoltam, most viszont egyenesen utáltam a gyomorgörcsöt és az étvágytalanságot.

Délben ebédet főztem apunak és Bennek, bár tudtam, hogy csak órák múlva érnek haza, én mégis elkezdtem. Spagettit főztem, mert jelen ideg állapotomban másra képtelen voltam.

Három körül esett be az ajtón az öcsém.

-          Szia! – köszöntem neki a tévé elől.

-          Szia! Hm… spagetti illatot érzek? – kérdezte, miközben a konyhában kutakodott.

-          Jó az orrod öcsi – nevettem.

-          Te nem eszel? – kérdezte két falat között.

-          Nem, már ettem – hazudtam.

Nem sokára fél öt körül apu és hazaért. Miután ő is megebédelt a maradékot betettem a hűtőbe és elmosolyogattam.

-          Egy angyal vagy hercegnőm! – nyomott egy puszit a homlokomra apu, mikor már törölgettem.

-          Nincs mit csinálnom – mosolyogtam rá.

-          Mire jön Fred? – érdeklődött apa.

-          Hétre – sóhajtottam.

-          Fél hat van – nézett az órájára.

-          Oké – dobtam félre a konyharuhát. – Akkor én elkezdek készülődni.

Nem válaszolt, csak bólintott én pedig berohantam a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam és hajat mostam. Majd mikor kiszálltam a forró víz alól egy törölközőbe csavartam magam és megszárítottam a hajam.

Mikor már teljesen száraz volt a szőke hajkoronám vidáman sétáltam át a szobámba.

Végig néztem a három ruhán, amit tegnap kikészítettem és végül a pink mellett döntöttem. Elő szedtem hozzá egy fehér táskát és egy fehér magas sarkút. A hajamat lógva hagytam, igazából nem tudtam mit csináljak vele.

Mire kisminkeltem magam megszólalt a csengő. Az órára néztem még volt tíz perc hétóráig.

Apu beengedte Fredet.

-          Kicsim, megérkezett Fred! – kiabált be nekem.

-          Megyek! – szóltam vissza és belebújtam a cipőmbe, majd a mobilomat elsüllyesztve a táskámban kiléptem a szobámból.

-          Hű, de jól nézel ki – ámuldozott Fred.

-          Köszi, korán jöttél – mosolyogtam rá.

-          Csak tíz perccel – mentegetőzött.

-          Hát akkor jó szórakozást gyerekek! – mondta apu. – Aztán időben hozd haza a lányom.

-          Apa! – néztem rá elkeseredetten.

-          Oké-oké – emelte fel megadóan a kezét.

-          Viszlát, Mr. Thomas – köszönt el Fred.

-          Szia apa, majd jövök! – köszöntem el én is.

Csendben sétáltunk le a lépcsőházban, majd Fred kinyitotta előttem a kocsiajtót, hogy beülhessek. Nagyon aranyos gesztus volt. Miután ő is beült kíváncsian fordultam felé.

-          Na hova megyünk? – érdeklődtem.

-          Vacsorázni – vigyorgott.

-          Köszi, erre magamtól is rájöttem – mondtam szarkasztikusan.

-          Ha azt mondom, hogy Park Avenue, az mond valamit?

-          Úristen, a Hillstone-ban eszünk? – kérdeztem vissza meglepetten.

-          Az a kedvenc helyed nem? – nevetett fel.

-          Ühüm – bólogattam, és nagyon meg voltam lepődve, hogy az évek alatt Fred ennyire odafigyelt rám.

Sosem gondoltam volna, hogy bármire emlékszik, amit valaha mondtam neki, annyira el volt foglalva mindig Cass-szel, de ezek szerint rám is figyelt. – ezen a gondolaton elmosolyogtam.

-          Megérkeztünk – jelentette ki, mivel ki is billentett a gondolatmenetemből.

-          Imádlak – mosolyogtam rá, mikor kinyitotta nekem az ajtót.

Vidáman masíroztunk be az étterembe kézen fogva, majd a pincér megmutatta az asztalunkat. Miután leadtuk az italrendelés a srác már el is ment, hogy elkészítse a mojitomat.

Épp elmerengve tanulmányoztam az étlapot, mikor Fred megköszörülte a torkát.

-          Khm – felpillantottam rá. – Gyönyörű vagy, mondtam már?

-          Aha, nálunk – mosolyogtam. – De még mond el párszor, olyan jól esik.

-          Oké, ez megoldható – simogatta meg az asztalon nyugvó kezem.

Nemsokára visszajött a pincér és leadtuk neki a rendelésünket, majd vártuk hogy kihozza a kaját.

Fred-del végig beszélgettük az estét, a kívülállóknak inkább tűnhetett egy baráti vacsinak ez a randi.

Mikor már a desszertet is elfogyasztottuk úgy döntöttünk ideje haza menni, akarom mondani a pincért „kedvesen” felszólított minket, hogy mehetnénk, mert más vendégek is várnak az asztalra. Így hát mivel ki lettünk rúgva nem volt más választásunk.

-          Nem akarok haza menni – fordultam a kocsiban Fred-hez.

-          Akkor hova parancsolja a kisasszony? – nézett rám mosolyogva.

-          Sofőr, a Hudson folyóhoz – adtam ki az utasítást.

-          Amit csak parancsol! – tette sebességbe a sebváltót és elindultunk.

Egy tizenöt percet kocsikázhattunk, mire a folyó partra értünk. Szerettem este itt lenni, valahogy olyan szép volt a Szabadság-szobor, meg a tengerbe ömlő békés Hudson.

-          Szeretek itt lenni – mondtam, miközben fejemet Fred vállán pihentettem.

-          Én meg szeretek veled lenni – mosolygott rám.

-          Most tönkre teszem a hangulatot, meg minden, de eddig nem Cassie tetszett neked? – mosolyodtam el halványan, mert amint kimondtam elbizonytalanodtam.

Fred egy pillanatig csak meglepetten nézett rám, majd nagyot sóhajtott.

-          Mondtam volna neked, hogy te is meg ő is tetszik? – nézte, ahogy a városi fények a folyó tükrén táncolnak.

-          Nem tudom – húztam fel a térdeimet és átkaroltam.

-          De rá kellett jönnöm, hogy Cass-nek Zayn kell és semmi esélyem. Aztán arra döbbentem rá, hogy egyszerűen nem is zavar a dolog – feküdt el a fűben.

-          Értem, szóval Cassie csak tetszett – dőltem a mellkasára.

-          Te viszont már általános óta nagyon bejössz, hogy az igazat megvallja talán az egyik ok, hogy a biológiát választottam a továbbtanulásnál, az te vagy – nevetett fel, mire elpirultam.

-          Ezt most csak úgy mondod – motyogtam.

-          Dehogyis – simogatta a hajam.

Kicsit elfordultam és feltápászkodtam, hogy a szemébe nézhessek, azokba a csodálatos barna szemekbe.

Majd közelebb hajoltam hozzá, hogy ajkaink találkozhassanak. A piknik óta ez volt az első csókunk és azt akartam, hogy sose érjen véget.

-          Életem legjobb randija volt a ma esti – öleltem meg már a házunk előtt.

-          Az enyém is Maeg! – viszonozta az ölelésem.

-          Akkor, holnap találkozunk?

-          Persze, érted jövök, jó? – kérdezett vissza.

-          Aha – mosolyogtam, és elindultam befelé, mikor megragadta a csuklóm és visszarántott.

-          Szeretlek! – suttogta és megcsókolt.

-          Én is – halkult el az én hangom is, de nekem a meglepetéstől.