Cassidy, i love you! ♫♪ 34. fejezet

Sziasztok Manók!
A One Direction hivatalosan is két éves :D Én pedig itt is vagyok egy újabb fejezettel, amit DreamerGirlnek köszönjetek, mert hiperszuper gyors volt (: Nem is szövegelek itt, olvassátok el és véleményezzétek! :D

34. fejezet - Maeg randija

(Maeg szemszöge)

„Vannak, aki még mindig vállalják az esetleges horrorba fulladó első randevú kockázatát, csak mert megvan benne a lehetőség egy varázslatos jó éjt csókra a kapuban: egy pillanatra kizökken a világ, amint két ember egymás fölé hajol egy lehetséges közös jövő reményében.” – Szex és New York c. film

Azt hittem izgulni fogok, de mikor reggel felébredtem a feszültség legkisebb nyoma sem volt rajtam felfedezhető. És ez kicsit frusztrált.

Apával és Bennel reggeliztem, mint általában minden nap.

-          Jó reggelt hercegnőm! – üdvözölt apu vidáman.

-          Jó reggelt nektek is! – mosolyogtam, miközben helyet foglaltam az öcsém mellett.

-          Mi újság Maeg? – érdeklődött Ben.

-          Semmi extra – eszegettem a gofrim szélét. – Ma randizok Freddel…

-          És ezt ilyenkor kell közölni? – nevetett fel az öcskös.

-          Mért? Nem mondtam még? – tettettem a hülyét.

-          Nem éppen – mosolyogott rám apu. – De Fred rendes srác, szóval nincs ellene kifogásunk, ugye Ben?

-          Persze, hogy nincs, bírom Fredet – mosolygott rám az öcsém.

-          Jaj, úgy imádlak benneteket! – nyomtam mindkettőjük arcára egy-egy puszit, majd a gofrimmal a kezemben elindultam a szobámba.

-          Hova mész? – kiabált utána apa.

-          Felöltözök. – dugtam ki az ajtón a fejem. – Be kell mennem az egyetemre ezt-azt elintézni.

-          Ja, oké – vont vállat és már békén is hagyott.

A szekrényemet kinyitva egy halvány rózsaszín toppot és egy kantáros farmer sortot láttam meg elsőnek, így azt vettem fel.

Úgy néz ki a One Direction érkezésével hivatalosan is beköszöntött a nyár New York Citybe, amit én cseppet sem bántam.

Miután elkészültem a táskámat a vállamra kanyarítva elindultam az egyetemre.

Az utcán a nap hét ágra sütött, így nem volt kedvem taxizni, inkább sétáltam. Út közben eszembe jutott, hogy hazafelé beugorhatnék Cassie-hez, de ezt az ötletet hamar elvetettem, gondolván biztos van programja.

Az épület előtt megtorpantam és elgondolkodtam, hogy biztos a ma délelőttöt szeretném-e azzal tölteni, hogy a jegyeimet beírassam. Ma nem voltak előadások, amikre feltétlenül be kellett ülnöm, de mégis ott volt bennem a félsz, mint mikor késésben voltam.

A portán mosolyogva köszöntem a portás bácsinak, Frank-nek. Innen a harmadik emeletre sétáltam a tanulmányi osztályra.

Nagy meglepetésemre Fred sétálgatott fel s alá a folyosón.

-          Hello! – köszöntem neki meglepetten.

-          Szia Maeg! – nyomott egy puszit az arcomra vidáman.

-          Te mit csinálsz itt? – kérdeztem, miközben ölelgetett.

-          Ugyanazt, mint te… - mosolygott, mire én is elmosolyodtam és helyet foglaltam a folyosón, egy padon.

-          Csak a jegyeimet iratom be, aztán megyek is. Mire is jössz értem? – érdeklődtem.

-          Hétre – válaszolta. – Izgulsz már mi?

-          Nem igazán – nevettem fel.

-          Én igen – súgta oda, mikor kinyílt az egyik ajtó a folyosón és mielőtt reagálni tudtam volna, ő már el is tűnt.

Mosolyogva üldögéltem tovább, amíg be nem hívtak egy másik terembe és miután végeztem a dolgommal egyenesen haza indultam.

A lakásba belépve a reggeli utáni szennyes edény fogadott, amit apunak és Bennek nem volt ideje eltakarítani, mivel apának rohannia kellett a melóba, míg az öcsémnek pedig nyári iskola volt.

Sóhajtva neki álltam elmosogatni, gondoltam, így telik majd egy kicsit az idő. A számításaim nem voltak helyén valók, körül belül tizenöt perc telt el, míg minden tányér tiszta lett.

Miután ezzel végeztem tanácstalanul üldögéltem a nappaliban és a tévét kapcsolgattam.

Igazából nem volt semmihez sem kedvem, és ahogy telt az idő kezdett megjelenni az izgalom. Reggel még hiányoltam, most viszont egyenesen utáltam a gyomorgörcsöt és az étvágytalanságot.

Délben ebédet főztem apunak és Bennek, bár tudtam, hogy csak órák múlva érnek haza, én mégis elkezdtem. Spagettit főztem, mert jelen ideg állapotomban másra képtelen voltam.

Három körül esett be az ajtón az öcsém.

-          Szia! – köszöntem neki a tévé elől.

-          Szia! Hm… spagetti illatot érzek? – kérdezte, miközben a konyhában kutakodott.

-          Jó az orrod öcsi – nevettem.

-          Te nem eszel? – kérdezte két falat között.

-          Nem, már ettem – hazudtam.

Nem sokára fél öt körül apu és hazaért. Miután ő is megebédelt a maradékot betettem a hűtőbe és elmosolyogattam.

-          Egy angyal vagy hercegnőm! – nyomott egy puszit a homlokomra apu, mikor már törölgettem.

-          Nincs mit csinálnom – mosolyogtam rá.

-          Mire jön Fred? – érdeklődött apa.

-          Hétre – sóhajtottam.

-          Fél hat van – nézett az órájára.

-          Oké – dobtam félre a konyharuhát. – Akkor én elkezdek készülődni.

Nem válaszolt, csak bólintott én pedig berohantam a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam és hajat mostam. Majd mikor kiszálltam a forró víz alól egy törölközőbe csavartam magam és megszárítottam a hajam.

Mikor már teljesen száraz volt a szőke hajkoronám vidáman sétáltam át a szobámba.

Végig néztem a három ruhán, amit tegnap kikészítettem és végül a pink mellett döntöttem. Elő szedtem hozzá egy fehér táskát és egy fehér magas sarkút. A hajamat lógva hagytam, igazából nem tudtam mit csináljak vele.

Mire kisminkeltem magam megszólalt a csengő. Az órára néztem még volt tíz perc hétóráig.

Apu beengedte Fredet.

-          Kicsim, megérkezett Fred! – kiabált be nekem.

-          Megyek! – szóltam vissza és belebújtam a cipőmbe, majd a mobilomat elsüllyesztve a táskámban kiléptem a szobámból.

-          Hű, de jól nézel ki – ámuldozott Fred.

-          Köszi, korán jöttél – mosolyogtam rá.

-          Csak tíz perccel – mentegetőzött.

-          Hát akkor jó szórakozást gyerekek! – mondta apu. – Aztán időben hozd haza a lányom.

-          Apa! – néztem rá elkeseredetten.

-          Oké-oké – emelte fel megadóan a kezét.

-          Viszlát, Mr. Thomas – köszönt el Fred.

-          Szia apa, majd jövök! – köszöntem el én is.

Csendben sétáltunk le a lépcsőházban, majd Fred kinyitotta előttem a kocsiajtót, hogy beülhessek. Nagyon aranyos gesztus volt. Miután ő is beült kíváncsian fordultam felé.

-          Na hova megyünk? – érdeklődtem.

-          Vacsorázni – vigyorgott.

-          Köszi, erre magamtól is rájöttem – mondtam szarkasztikusan.

-          Ha azt mondom, hogy Park Avenue, az mond valamit?

-          Úristen, a Hillstone-ban eszünk? – kérdeztem vissza meglepetten.

-          Az a kedvenc helyed nem? – nevetett fel.

-          Ühüm – bólogattam, és nagyon meg voltam lepődve, hogy az évek alatt Fred ennyire odafigyelt rám.

Sosem gondoltam volna, hogy bármire emlékszik, amit valaha mondtam neki, annyira el volt foglalva mindig Cass-szel, de ezek szerint rám is figyelt. – ezen a gondolaton elmosolyogtam.

-          Megérkeztünk – jelentette ki, mivel ki is billentett a gondolatmenetemből.

-          Imádlak – mosolyogtam rá, mikor kinyitotta nekem az ajtót.

Vidáman masíroztunk be az étterembe kézen fogva, majd a pincér megmutatta az asztalunkat. Miután leadtuk az italrendelés a srác már el is ment, hogy elkészítse a mojitomat.

Épp elmerengve tanulmányoztam az étlapot, mikor Fred megköszörülte a torkát.

-          Khm – felpillantottam rá. – Gyönyörű vagy, mondtam már?

-          Aha, nálunk – mosolyogtam. – De még mond el párszor, olyan jól esik.

-          Oké, ez megoldható – simogatta meg az asztalon nyugvó kezem.

Nemsokára visszajött a pincér és leadtuk neki a rendelésünket, majd vártuk hogy kihozza a kaját.

Fred-del végig beszélgettük az estét, a kívülállóknak inkább tűnhetett egy baráti vacsinak ez a randi.

Mikor már a desszertet is elfogyasztottuk úgy döntöttünk ideje haza menni, akarom mondani a pincért „kedvesen” felszólított minket, hogy mehetnénk, mert más vendégek is várnak az asztalra. Így hát mivel ki lettünk rúgva nem volt más választásunk.

-          Nem akarok haza menni – fordultam a kocsiban Fred-hez.

-          Akkor hova parancsolja a kisasszony? – nézett rám mosolyogva.

-          Sofőr, a Hudson folyóhoz – adtam ki az utasítást.

-          Amit csak parancsol! – tette sebességbe a sebváltót és elindultunk.

Egy tizenöt percet kocsikázhattunk, mire a folyó partra értünk. Szerettem este itt lenni, valahogy olyan szép volt a Szabadság-szobor, meg a tengerbe ömlő békés Hudson.

-          Szeretek itt lenni – mondtam, miközben fejemet Fred vállán pihentettem.

-          Én meg szeretek veled lenni – mosolygott rám.

-          Most tönkre teszem a hangulatot, meg minden, de eddig nem Cassie tetszett neked? – mosolyodtam el halványan, mert amint kimondtam elbizonytalanodtam.

Fred egy pillanatig csak meglepetten nézett rám, majd nagyot sóhajtott.

-          Mondtam volna neked, hogy te is meg ő is tetszik? – nézte, ahogy a városi fények a folyó tükrén táncolnak.

-          Nem tudom – húztam fel a térdeimet és átkaroltam.

-          De rá kellett jönnöm, hogy Cass-nek Zayn kell és semmi esélyem. Aztán arra döbbentem rá, hogy egyszerűen nem is zavar a dolog – feküdt el a fűben.

-          Értem, szóval Cassie csak tetszett – dőltem a mellkasára.

-          Te viszont már általános óta nagyon bejössz, hogy az igazat megvallja talán az egyik ok, hogy a biológiát választottam a továbbtanulásnál, az te vagy – nevetett fel, mire elpirultam.

-          Ezt most csak úgy mondod – motyogtam.

-          Dehogyis – simogatta a hajam.

Kicsit elfordultam és feltápászkodtam, hogy a szemébe nézhessek, azokba a csodálatos barna szemekbe.

Majd közelebb hajoltam hozzá, hogy ajkaink találkozhassanak. A piknik óta ez volt az első csókunk és azt akartam, hogy sose érjen véget.

-          Életem legjobb randija volt a ma esti – öleltem meg már a házunk előtt.

-          Az enyém is Maeg! – viszonozta az ölelésem.

-          Akkor, holnap találkozunk?

-          Persze, érted jövök, jó? – kérdezett vissza.

-          Aha – mosolyogtam, és elindultam befelé, mikor megragadta a csuklóm és visszarántott.

-          Szeretlek! – suttogta és megcsókolt.

-          Én is – halkult el az én hangom is, de nekem a meglepetéstől.