Cassidy, i love you! ♫♪ 27. fejezet

Sziasztok!
Mint mondtam Nina itt is az új rész. (: Semmi hozzáfűzni valóm nincs úgy isten igazából, remélem tetszeni fog, jó olvasást és várom most is a megjegyzéseket mindenkitől! :D

27. fejezet - Freddel csókolóztam

(Zayn szemszöge)

„Minden ragyogó csók és minden bársonyos érintés egy újabb szilánk a szívből, amit vissza soha nem kapsz.” – Neil Gaiman

Cass mikor kijött a mosdóból egy pillanatra felén nézett, majd elindult a kijárat felé. Fogalma sem volt, hogy már megint mit csináltam.

-          Bocsássatok meg! – mondtam a velem szemben ülő két lánynak.

-          Zayn? – nézett rám bájosan Sel.

-          Igen? – fordultam gyorsan oda hozzá.

-          De a számodat ugye megadod? – kérdezte.

-          Bocs, de nem – mondtam és már rohantam is ki az utcára.

A tömegben nehéz volt felfedezni Cassie-t, én pedig nem tudtam mit csináljak. Úgy döntöttem, hogy elmegyek hozzájuk, talán haza ment, ha mégsem, akkor megvárom ott, míg hazaér.

Hívni nem akartam, mert tudtam úgyse venné fel.

(Cassie szemszöge)

Egyetlen egy dolog járt a fejemben, haza akartam érni. Abban a pillanatban utáltam New Yorkot és a new yorkiakat is, akik az utamat állták az utcán.

A táskámban megcsörrent a mobilom, egy pillanatig biztos voltam benne, hogy Zayn lesz az, de amikor előszedtem meglepődtem, Maegan hívott.

-          Szia Maeg! – szóltam bele, miközben az étterem elé értem.

-          Szió Cass! – mondta zavartan.

-          Na nyögd ki mi van – mosolyodtam el.

-          Beszéltem Freddel… - kezdte és leesett.

-          Óóó – sóhajtottam fel. – Meg tudsz nekem bocsátani?

-          Meg – sóhajtotta. – Csak annyira utálom ezt a helyzetet…

-          Én is, de teszek róla, hogy megváltozzon – biztosítottam, miközben leültem a járda szélére.

-          Hogyan? Nem tudod befolyásolni Fred érzéseit – sóhajtott fel.

-          Megoldom – vigyorogtam.

-          Utálom, hogy szerelmes vagyok belé – mondta.

-          Utálom magam, hogy megcsókoltam, ahelyett hogy gondolkodtam volna – vallottam be.

-          Nem kell utálnod magad, lehet hogy a helyzetedben én is ezt csináltam volna – vígasztalt.

-          Lehet – sóhajtottam.

-          Megjött Lil, leteszem. Szia! – köszönt el.

-          Szia Maeg! – köszöntem el én is.

Csak néztem a telefon kijelzőjét, míg el nem sötétedett, majd felálltam, hogy bemegyek anyához, mikor egy ismerős hang szólalt meg a hátam mögött.

-          Kivel csókolóztál? – vont kérdőre Zayn.

Egy nagy levegőt vettem. Itt volt az ideje, hogy színt valljak, hisz tök mindegy volt, hogy mikor tudja meg. Selena már hadat üzent nekem, szóval ebbe így is úgy is bele fogok rokkanni lelkileg. Itt volt az ideje elkezdeni.

-          Freddel csókolóztam – néztem mélyen a szemébe, és vártam a reakcióját.

-          Mikor? – jött a következő kérdés.

-          Délelőtt – vontam vállat és elindultam az üvegajtó felé.

-          Nem hagyhatsz csak így itt – fogta meg a csuklómat.

-          Gyere fel – ajánlottam neki.

Nem válaszolt, csak elengedte a kezem és követett felfelé.

Az étteremben mindenki minket nézett, gondolom felismerték Zaynt. Vagy csak engem nem láttak még ennyire rossz állapotban.

-          Nyugodtan foglalj helyet, ahol csak akarsz, Mack Niall-lel lóg, mert engem már nem bírt elviselni – sóhajtottam.

-          Tudom, hogy Niall-lel van, beszéltem vele – mondta, mikor leült az étkező asztalhoz.

-          Értem – motyogtam magam elé, miközben felültem a konyhapultra.

Eszem ágában sem volt mellé ülni az asztalhoz, nem éreztem ahhoz elég erősnek magam, főleg hogy tudtam ennek az egésznek mi lesz a vége.

-          Nem ülsz ide? – kérdezte az egyik székre mutatva, mire megráztam a fejem. – Oké.

Egy darabig csak csendben ültünk, Zayn folyamatosan engem bámult, én pedig mindenfelé nézelődtem, csak rá ne keljen néznem.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy elővette a telefonját és vadul nyomkodni kezdte, kisvártatva rezegve jelezte az enyém, hogy üzenetem érkezett. Előbányásztam a táskámból és a kijelzőn az állt, hogy egy új üzenet, feladó: Zayn♥

-          Ez most komoly? – néztem rá.

-          Ha nem vagy hajlandó ide ülni és beszélni velem, akkor SMS-ezünk – vont vállat.

-          Oké – mondtam.

Az üzenetben ez állt:

MIÉRT CSÓKOLÓZTÁL FREDDEL? Z.

Én is pötyögtetni kezdtem:

MERT SZERETET HIÁNYOM VOLT, ÉS MERT HÜLYE VAGYOK! C.

Elküldtem és vártam a választ. Sokkal egyszerűbb volt leírni a dolgokat és elmondani.

Egy újabb üzenet érkezett:

MOST ITT VAGYOK, MIÉRT NEM VAGY HAJLANDÓ IDE ÜLNI HOZZÁM? A KÁVÉZÓBAN AZT MONDTAD SELENÁNAK, HOGY A PASID VAGYOK :P Z.

Nagyot nyeltem, majd írni kezdtem.

FÉLEK. APROPPÓ SELENA, MIÉRT NEM VAGY VELÜK? LÁTTAM, HOGY IGEN MÉREGETTED… C.

Hallottam, hogy amikor elolvasta felkuncogott, de nem mertem felnézni, az arcom lángolt.

FÉLTÉKENY VAGY? :P MIÉRT FÉLSZ TŐLEM? :O Z.

Az alsóajkamba haraptam, de válaszoltam.

IGEN, AZ VAGYOK… :$ NEM TŐLED FÉLEK, ATTÓL FÉLEK, HOGY ELVESZÍTELEK… :/ C.

A kijelzőt szuggeráltam hosszú percekig, de nem kaptam választ.

-          Engem sosem fogsz elveszíteni, érted? – hallottam Zayn hangját közvetlen közelről.

-          Hogy kerültél ide? – néztem a velem szemben álló srácot riadtan.

Nem válaszolt, csak mosolyogva fürkészte az arcomat. Majd a lábaimat lebontotta a pultról, mert közben törökülésbe helyezkedtem és a két lábam között neki támaszkodott a pultnak. Kezeit a csípőmre csúsztatta, én pedig félre dobtam a mobilt és vadul megcsókoltam.

Hiányzott! Hiányzott az illata, az érintései, a csókjai! Minden hiányzott, ami Zayn volt…

Cassidy, i love you! ♫♪ 26. fejezet

Sziasztok!
Itt is vagyok a fejezettem! Egy óra alatt simán befejeztem, így estig nem is kell várni rá. Tegnap annyira jó volt a Simple Plan *-* Kellemeset csalódtam bennük, ők tényleg nem olyan világsztárok, mint például Flo Rida, David lejött és megfogta a kezemet, meg még egy csomó mindenkiét :D Meg felállt a kordonra, hogy  azokat is elérje, akik egymás nyakába ültek :D Na de nem rizsázok itt erről, szerintem úgysem érdekel senkit, csak a fejezet! Szóval jó olvasást és Selena és Liana Jones küldőit is megkérném, hogy ha eddig nem most kommenteljenek, a többiek meg őrizzék meg jó szokásukat! (:

26. fejezet - Zaynt akarom!

(Zayn szemszöge)

„Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.”

Amikor Cass felhívott megbeszéltük, hogy egy óra múlva találkozunk az éttermüktől két sarokra található kávézóba. Elmagyarázta, hogy hogyan juthatok oda, de annyira fájt hallgatni. Hallottam a hangján, hogy sírt, nem is keveset és tudtam, hogy ennek mind én vagyok az oka és ezért még jobban vágytam rá, hogy újra megölelhessem.

Fél órát ültem a szobában, miközben Harry twitterezet, de már nem bírtam tovább. Felpattantam és elköszöntem tőle, majd meg sem álltam az auláig.

-          Szia Mona! – köszöntem egy mosolyt erőltetve az arcomra.

-          Hello Zayn! – mosolygott vissza rám.

-          Hívsz nekem egy taxit? – kérdeztem.

-          Ühüm – bólogatott és felemelte a telefont.

Egy darabig várt, aztán mikor felvették bediktálta, hogy hova kéri a taxit, én addig a pulton doboltam.

-          Hova mész? – kérdezte, majd hozzá tette. – Persze csak, ha el akarod mondani. Akkor nem kell, ha semmi közöm hozzá.

-          Cassie-vel találkozok – sóhajtottam.

-          Akkor sok siket – simogatta meg bíztatóan a vállam. – Mack elmesélte.

-          Oh – nem gondoltam, hogy már ilyen jóban vannak.

Egy örökké valóságnak tűnt, mire megjött a taxim. Pedig mindössze öt percet vártam rá.

-          Hova parancsolja? – kérdezte viccesen a sofőr.

-          A 52. és 53. utca sarkára – mondtam.

-          Starbucks? – nézett rám a visszapillantó tükörben.

-          Igen – sóhajtotta.

Gondolom látta rajtam, hogy nem igazán vagyok beszédes kedvemben, mert egész úton egy szót sem szólt hozzám.

Mielőtt kiszálltam volna a kocsiból felvettem a napszemüvegem, a baseball sapkámat jó mélyen a fejembe húztam és már indultam is a kávézó felé. Természetesen előtte kifizettem a taxist.

Ahogy beléptem a Starbucksba azonnal hátra siettem egy eldugott bokszba és leültem az ajtóval szembe. Az órára pillantottam, még volt 20 perc. Gondoltam Cass nem fog sietni, az nem az ő műfaja. Vagy pontos lesz, vagy még késik is, hogy az idegeimet húzza.

A percek csigalassúsággal teltek, a pincérnő kétszer is oda jött hozzám, először hogy hozhat-e valamit, mire mondtam neki, hogy még várok valakire, majd másodjára azért, mert megismert és autogram kellett neki.

Az órán fél három múlt tíz perccel és Cassie még sehol sem volt. Mikor már teljesen kezdtem feladni kinyílt az ajtó. Egy vékony világoskék nyári ruha volt rajta. Az arcát napszemüveg takarta, de még így is látszott, hogy a sírástól ki van pirosodva.

Leült velem szembe, a napszemüveget feltolta a hajára, így előtűntek vörös szemei.

-          Mondhatod – nézett rám, de a hangja még mindig rekedt volt.

-          Cass szeretlek! – simogattam az asztalon nyugvó kezét, mire elrántotta és az ölébe fektette.

-          Ezt már hallottam – mondta egykedvűen. – Miért kellett ide jönnöm?

-          Szakítottam Perrie-vel – mondtam összekulcsolt kézzel.

Cassie-nek ideje sem volt válaszolni, mert a pincérnő újra megjelent.

-          Hozhatok valamit?

-          Egy karamellás cappuccinot kérek – mondta, majd rám nézett.

-          Én egy eszpresszót – fordultam a pincérnő felé.

Majd miután a rendelésünkkel elment Cass újra hozzám fordult.

-          Miért most?

-          Mert hülye vagyok! Már Londonban szakítanom kellett volna vele, de nem voltam biztos magamban – vallottam színt.

-          Miért hazudtál nekem, hogy beszéltél vele? – tette fel a következő kérdést.

-          Mert egyszerűbb volt, mint elmondani, hogy nem voltam rá képes – sóhajtottam.

-          Szóval, ha ezentúl egyszerűbb lesz hazudni, mint megmondani az igazat, akkor hazudni fogsz nekem? – nézett rám szemrehányóan.

-          Nem – mosolyodtam el. – Tehát lesz ezentúl?

-          Nem ezt mondtam, csak egy kérdés volt – erőltetett magára egy mosolyt.

Sietős léptek tartottak felén, azt hittem a pincér hozza a rendelést, de helyette egy fekete hajú lány tipegett felénk magas sarkúban, őt pedig egy szőke követte.

-          Úr isten! Cassidy tényleg te vagy az? – lépett a velem szemben helyet foglaló lányhoz.

-          Szia Selena! – köszönt neki kelletlenül.

Ez a Selena feltűnően szép lány volt. Ha nem lenne Cassie talán még a számát is elkérném.

(Cassie szemszöge)

Zayn feltűnően méregette Selt, ami kifejezetten dühített. Azért jött ide, hogy kibéküljünk erre más lányokat nézeget.

Na jó, semmi problémám nem lett volna ezzel, ha nem Selena Brenner lenne az a lány, akit megnéz. Sel a gimiben volt osztálytársam, sosem voltunk jóba, ő gazdag és ezt szerette mindenki orra alá dörgölni. Sosem értettem, hogy Lia miért lóg vele folyton.

-          Be sem mutatsz a barátodnak? – nézett Zaynre.

-          Selena Brenner ő itt Zayn Malik, a barátom – tettem hozzá akaratom ellenére, mire Zayn elmosolyodott.

-          Úr isten, tudtam hogy ismerlek – rebegtette pilláit.

-          Én Liana Jones vagyok! – mutatkozott be a szőkeség.

-          Sziasztok! – köszönt nekik Zayn és közelebb húzódott hozzám.

-          Bocsi, azt hiszem én kimegyek a mosdóba – néztem a mellettem ülő srácra.

-          Ez egy remek ötlet – pattant fel Sel is.

Engem követve elindultunk a mosdóba. Ahogy beléptünk a helyiségbe Selena elkapta a vállam és a falhoz tolt.

-          Ide figyelj Cassidy Garin! – kezdte fenyegetően. – Tudod jól, hogy mindig megszerzem, amit akarok, most épp Zaynt akarom!

-          Szóval azt akarod, hogy csak simán sétáljak ki a képből?

-          Valahogy úgy gondoltam, igen – vigyorgott.

-          Tudod Sel, Zaynt nem fogod lenyűgözni apuci pénzével – mondtam a legnagyobb undorral, amire akkor képes voltam.

-          Szerinted, csak a pénz miatt vannak velem a pasik? – nevetett fel.

-          Hát mi másért – nem is kérdés volt, hanem kijelentés.

-          Majd meglátjuk – mondta sértődötten és kitipegett a helyiségből.

Én pedig a falnap támaszkodva csúsztam le és a tükörben néztem, ahogy újra patakokban csorognak a könnyeim.

Hogy nálam semmi nem mehet olyan simán, mint ahogy szeretném…

.

Sziasztok!
Sajnálom, de nem sikerült befejeznem a fejezetet, és egy fél fejezetet pedig nem akarok feltenni... :/ Ma a csajokkal VOLTozunk és nem volt elég időm, így indulás előtt gondoltam szólók, hogy ne várjatok, ma nem leszek :/ Sajnálom. Majd holnap ha felkelek nekiesek és akkor estére itt is lesz :)

xx Caroline ♥

Cassidy, i love you! ♫♪ 25. fejezet

Sziasztok!
Itt is vagyok a résszel. Sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de képtelen voltam hosszabbat írni.. :/ Két napja kegyetlenül fáj a fogam és elfogyott a fájdalom csillapítóm... A fogdokihoz meg csak jövő héten tudok elmenni. Holnap igyekszem hosszabbat írni (: Jó olvasást és várom a megjegyzéseket! (:

25. fejezet - Beszélnünk kell!

(Cassie szemszöge)

„Nincs annál a csöndnél rosszabb, amely nehéz gyöngyként függ egy kínos beszélgetés fonalán.” – Jodi Lynn Picoult

Csak álltunk a nappaliban és sírtam. Frednek nem kellett volna felvenni a telefont, már kezdtem megnyugodni, de így most már ennek lőttek.

A lábaim teljesen elgyengültek. Már csak legjobb barátom karjai tartottak egyenesen.

Szívem szerint egésznap bőgnék, tudom hogy ez nem old meg semmit, de sokkal egyszerűbbnek tűnik bárminél.

Mikor már tényleg nem bírtam tovább Fred a térdeim alá nyúlt és felemelt, hogy bevihessen a szobámba. Én még mindig a nyakába kapaszkodta, és az arcomat a pólójába temettem.

Leült velem az ágyra, lerúgta a cipőjét és kényelmesen elhelyezkedett, hogy addig sírhassak az ölében, amíg kedvem tartja.

Kisvártatva újra megszólalt a telefonom. Letöröltem a könnyeimet, és felálltam Fred öléből.

-          Hova mész? – kérdezte, mikor elindultam kifelé.

-          Megnézem ki az, lehet, hogy fontos – ismételtem a szavait.

Nem válaszolt. Én pedig kimentem és az asztalon zenélő telefont néztem. Zayn volt az.

Nem vettem fel csak bevittem magammal a szobába. Fred már elnyúlt az ágyamon, így én szorosan hozzábújtam és úgy figyeltem a kijelzőt, miközben azt vártam, hogy elsötétüljön.

Amikor már harmadszor hívott nem bírtam tovább, felvettem. Fred közben a gerincem mentén simogatta a hátam, amitől furcsa bizsergés járta be a testem.

-          Haló? – szóltam bele elhaló hangon.

-          Beszélnünk kell – válaszolt egy meggyötört hang a vonal másik végén.

-          Nem érek rá – sóhajtottam, nem akartam vele találkozni.

-          Szeretlek Cass!

-          Már túl késő Zayn! – és kinyomtam a telefont.

-          Aludnod kellene – állapodott meg Fred keze a lapockámon.

-          Lehet, hogy igazad van – mosolyodtam el halványan. – Meddig maradsz?

-          Ameddig szükséged lesz rám – nyomott egy puszit a fejem búbjára.

-          Köszönöm – mondtam és a fejemet újra a mellkasán pihentettem.

Szívverései egyenletesek voltak, és a dobogások üteme hamar álomba ringatott.

Amikor felébredtem Fred nem feküdt mellettem, ettől kicsit meg is rémültem, hisz megígérte, hogy itt lesz.

Kócosan, álmosan és a sok sírástól legyengülve sétáltam ki a nappaliba, ahol meg is találtam a legjobb barátomat.

-          Na, máris egy fokkal jobban nézel ki – vigyorgott, mikor helyet foglaltam mellette.

-          Azt hittem elmentél – pihentettem a vállán a fejem.

-          Mondtam, hogy itt maradok – ölelt meg mosolyogva.

-          Örülök, hogy átjöttél, nélküled még mindig sírnék – mosolyogtam.

-          És helyette végre újra mosolyogsz – simogatta az arcom, majd ásítottam egy nagyot. – Fáradt vagy még?

-          Kicsit – vallottam be, mire felkapott a kanapéról. – Mit csinálsz?

-          Viszlek vissza aludni – vigyorgott és elindult velem a szobába.

Ahogy letett az ágyra fölém tornyosult. Éreztem a lélegzetét az arcomon, és kirázott a hideg. A kezemet a nyakára fontam és közelebb húztam magamhoz, hogy ajkaink összeérjenek. Nem tudtam miért csinálom mindezt, arra volt szükségem, hogy szeressen valaki. Hogy újra azt érezzem, hogy fontos vagyok valakinek.

Óráknak tűnő percekig csókolóztunk. Fred kezei a pólóm alatt kalandoztak, kezdtem teljesen elveszteni a fejem.

-          Ne! – toltam el magamtól.

-          Mi a baj? – kérdezte értetlenül.

-          Ezt nem szabad Fred – ültem fel sóhajtva.

-          Te csókoltál meg! – világított rá.

-          Lehet – sóhajtottam. – Labilis vagyok érzelmileg! Miért csókoltál vissza?

-          Szeretlek! – suttogta a fülembe, mire én összerezzentem, de nem néztem rá.

-          Menj el kérlek – motyogtam magam elé.

-          Azért menjek el, mert én tudnálak igazán szeretni? – kérdezte felháborodottan.

-          Nem, azért menj el, mert én nem tudom még mit akarok – beszéltem továbbra is a falnak.

-          De, pontosan tudod – sóhajtott. – Azt hittem, hogy majd segítek túl lenni Zaynen és rájössz, hogy ki szeret téged igazán.

-          Nem ismered Zaynt! – emeltem fel a hangom.

-          Mert te olyan jól ismered mi? – nevetett.

-          Igenis ismerem – fordultam végre felé.

-          Hát nekem nem úgy tűnik, végül is azért dobtad ki, mert hazudott neked – vigyorgott.

-          Menj el! – most már nem kértem, hanem követeltem.

-          Rendben – tápászkodott fel az ágyról. – Ha kellek hívj!

-          Nem fogsz – mondtam sértődötten.

Eldőltem az ágyon és a mobilomat figyeltem. A gondolatok kavarogtak a fejemben. Beszélnem kell Zaynnel, muszáj. Hiányzott már, pedig előző este láttam utoljára, de a szakítás miatt olyan volt mintha már a múlt héten lett volna.

Sóhajtva emeltem a telefont a fülemhez. Egyet csengett, majd még egyet.

-          Szia! – szólt bele az ismerős hang, ami miatt újra könnyeimmel kellett küzdenem.

-          Jó – sóhajtottam. – Beszéljünk!