Cassidy, i love you! ♫♪ 14. fejezet

Sziasztok!
Köszönöm a kommenteket ismét Sunshine-nak és Ninának, bár most már örülnék, ha mások is írnának pár sort ;) Na, de itt is vagyok a résszel. Végre NYC és végre itt vannak Cass barátai, most egy kicsit őket lehet megismerni :D Jó olvasást és várom a véleményeket! (:

14. fejezet - Barátok

(Cassie szemszöge)

„Nekem arra van szükségem, aki tengerre nyíló ablak, nem pedig tükör, amely unos-untig csak engem mutat.” – Antoine de Saint-Exupéry

Sóhajtva ültem a gépen Zayn mellett és a szék karfáján doboltam a körmeimmel.

-          Nem alszol egy kicsit? – mosolygott rám kedvesen, mire megráztam a fejem.

Újabb csend állt be közöttünk. A repülőkön én mindig ideges voltam, ezt annak tudtam be, hogy annak idején hatalmas Lost függő voltam és valamiért akár hányszor levegőbe emelkedtem egy géppel a fejemben már kész túlélési terv rajzolódott ki egy lezuhanás esetére, feltéve, ha életben maradok. Igazából ez a rész zavart a legjobban, hogy meghalnék, ha a repülő meghibásodna.

Anyu erre mindig azt mondta, hogy nagyobb az esélye, hogy elütnek az egyetemre igyekezve, mint hogy lezuhanjak a repülővel.

-          Mindig ilyen ideges vagy? – kérdezte a másik oldalamról Harry.

-          Általában – sóhajtottam, már vagy 5 órája úton voltunk.

Két és fél óra volt még a leszállásig és nekem ez a két és fél óra maga volt az örökké valóság.

Végül Harryvel neki álltunk filmet nézni, valami vígjátékot a címére sem emlékszem, de nem is az volt a lényeg, hanem hogy sikeresen eltereltem a gondolataimat egy lakatlan szigetről és már csak arra eszméltünk, hogy a pilóta hangja csendül fel a hangszóróból.

-          Köszönjük, hogy légitársaságunkat választották! – hatalmas taps jelezte, hogy a gép sikeresen földet ért.

Leszállás közben Zaynnel konzultáltam.

-          Jött ki eléd valaki? – kérdezte komoly hangon.

-          Ühüm – bólogattam. – A barátaim.

-          Oké, akkor ha leszálltunk te haza mész velük, mi meg a fiúkkal elmegyünk a szállodába. Majd onnan felhívlak, hogy mikor tudunk összefutni – magyarázta.

-          Holnap – mosolyogtam rá.

-          Hogy érted, hogy holnap? – nézett rám értetlenül.

-          Náluk vacsizunk, te kuka – verte tarkón Zaynt Niall.

-          Ez kimet a fejemből – nevetett.

-          Hát akkor most eszedbe jutott, mert anyu már nagyon vár – mosolyogtam.

-          Szia! – nyomott egy puszit az arcomra és két külön irányba indultunk el.

Vártam egy ideig a bőröndömre és azért imádkoztam, hogy véletlenségből ne Hawaiin kössön ki.

Mikor megpillantottam Az ismerős poggyászt egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat.

A csomagommal elindultam kifelé, még a kapuknál ellenőrizték az irataimat, majd már szabad utat is kaptam a kijárta felé. A parkolóban egy ismerős fekete BMW-t pillantottam meg, amely mellett három ismerős arc várakozott, Lily, Maegan, és Fred.

-          Sziasztok! – léptem oda hozzájuk mosolyogva.

-          Cass! – ugrott a nyakamba barna hajú barátnőm.

-          Lily, eressz el, mert megfojtasz – nevettem.

-          Úgy hiányoztál – engedett végül el.

-          Alig voltam el két hétig – forgattam a szemeim.

-          Két hét négy nap – ölelt meg Fred.

-          Így számon tartod? – húztam fel kérdőn a szemöldökön.

-          Dehogy tartja – nevetett a szőkeség, Maegan. – Lily egész eddig ezt hajtogatta.

-          Értem – nevettem el magam.

-          Na és merre van? – nézett a hátam mögé csillogó szemekkel Lily.

-          Épp úton a szálloda felé – mosolyogtam rá.

-          Mi van? Azt hittem bemutatsz neki – sipákolt mint egy ötéves.

-          Be is foglak, de nem ma, mind elfáradtunk a hét és fél óra repülésben.

Nem mondott semmit, csak csalódottan beült a kocsiba. Én is beültem mellé, míg Fred berakta a csomagtartóba a bőröndöm.

-          És ki mellett ültél a repcsin? – folytatta a faggatást Lil.

-          Harry és Zayn – sóhajtottam.

-          Úr isten és milyen volt? Jaj, te egy hétig laktál velük, mesélj milyenek? – Lilyt nem lehetett leütni.

-          Komolyan Lilian Isabel Stewart ebben a pillanatban senki nem mondaná meg rólad, hogy 19 éves vagy – nevetett az anyósülésen Maeg.

-          Köszönöm Maegan Rosemary Thomas – játszotta a sértődöttet a barna lány.

-          Szeretem amikor a teljes neveteken hívjátok egymást – nevettem.

-          Nicsak ki beszél, Cassidy Beverly Garin – vigyorgott rám Fred.

-          Így álunk Frederico Matias Sanchez – kontráztam, mire mind nevetésbe törtünk ki.

Ezután csendben üldögéltünk hazáig.

Amikor megálltunk az étterem előtt mosolyogva tapasztaltam, hogy mint mindig most is tömve volt emberekkel.

-          Feljöttök? – kérdeztem.

-          Szerinted csak fuvarozni akartunk téged? – kérdezte Maeg szarkasztikusan.

-          Jól van na – vigyorogtam.

Sorban kiszálltunk a kocsiból és elindultunk az étterembe. Az ajtóban összefutottunk Javierrel, az egyik pincérrel, akibe szerelmes voltam, mikor ide költöztem. Akár hányszor meglátom a gombóc még mindig ott van a gyomromba.

-          Felviszitek a cuccom? – kérdeztem, mire Fred mosolyogva bólintott. – Oké, akkor én beköszönök anyunak.

Elindultam a konyha felé. Az asztalokat kerülgetve itt-ott feltűntek ismerős arcok, akiknek udvariasan köszöntem. A pincérekkel nem igazán foglalkoztam, majd este vacsinál beszélek velük.

-          Sziasztok! – köszöntem be a konyhára, ahol egy pillanatra megállt az élet. – Szia anya!

-          Szia Kincsem! – ölelt szorosan magához, a ruhájának olaj szaga volt.

-          Csak azért jöttem, hogy beköszönjek, majd este beszélgetünk, mert nem akarok most zavarni, láttam sokan vannak – mosolyogtam.

-          Rendben Cass, akkor menj csak fel, pihenni – engedett utamra.

Sóhajtva hagytam el a konyhát és mentem fel a mellékhelyiségek melletti lépcsősoron az emeletre, a lakásba.

-          Megjöttem – nevettem, amikor becsuktam az ajtót.

-          Kiszolgáltuk magunkat, ha nem gond – vigyorgott egy pohár őszi lével a kezében Fred.

-          Nem, persze – mosolyogtam rá és letelepedtem melléjük a kanapéra.

-          Akkor most mindent tudni akarok, ruha méret, cipő méret satöbbi – ülte egy jegyzetfüzettel a kezében Lily.

-          Mondták már, hogy megszállott vagy? – kérdeztem döbbenten.

-          Igen – húzta ki magát nevetve. – Csak vicceltem ám.

-          Nekem nem úgy tűnt – vigyorgott rá karba tett kézzel Maegan.

-          Harry rendes srác, bár az elején volt egy kis összetűzésünk – gondoltam vissza a magasságomra tett megjegyzéseivel, meg az emberrablásra. – De végül is jól kijövünk.

-          Összetűzés? – kérdezett rá Fred.

-          Aha, le akart fektetni, bár ezt lehet nem gondolta komolyan, nem tudom. Meg a magasságomra tett sértő megjegyzéseket – vontam vállat.

-          Az komoly – nevetett Maeg.

-          Niall? – faggatott tovább Lil.

-          Csókolóztunk – mondtam egyszerűen, mire Fred félre nyelte az őszi levet és köhögő rohamot kapott, amin a szőke lány hatalmasat mulatott mellette.

-          Ez komoly? – döbbent meg Lily. – És jól csókol?

-          Ühüm, ja mondjuk, hogy jól. Furcsa volt, mert fogszabályzós fiúval még sosem csókolóztam – emlékeztem vissza.

-          Louis? – tért át egy újabb bandatagra.

-          Első reggel elrabolt, egyébként nagyon jól kijövünk, bírom a humorát. És mielőtt megkérdezitek emberrablósat játszottak Harryvel – adtam az értetlen arcoknak magyarázatot.

-          Ez jó, emberrablósat – nevetett megint Maeg. – Komolyan egyre érdekesebbek.

-          Liam? – nem is foglalkozott szőke barátnőjével Lily, csak engem bombázott a kérdésekkel.

-          Liam egy érdekes figura, nem igazán beszélgettem vele, nem volt sok közös témánk, talán társasozás közben váltottunk pár szót és az igazat megvallva egy hét alatt nem sok mindent tudtam meg róla – túrtam a hajamba, mert igazán ekkor tudatosult bennem, hogy meg sem próbáltam megismerni Liamet.

-          Akkor most jöjjön Zayn – csillantak fel Lily szemei. – Mindent tudni akarok, mióta ismeritek egymást és miért felejtetted ezt közölni vele?

-          Most mutatkoztam volna úgy be, hogy Cassidy Garin, Zayn Malik legjobb barátja? – kérdeztem vissza.

-          Hát ez lett volna a legkevesebb – vigyorgott.

-          Kis gyerekkorunk óta ismerjük egymást, mindig is barátok voltunk. Aztán amikor Zayn jelentkezett az X-factorba ide költöztem anyuhoz, mert nem láttam értelmét Bradfordban maradni.

-          A nagy szerelem jelentkezett egy tehetségkutatóra, te meg eljöttél? – lepődött meg Maegan.

-          A nagy szerelem dobott, mondvá, hogy már megunt és nem szeret és mellesleg Bradnek hívták – mosolyogtam rá.

-          Ezért jöttél el – vonta le Fred.

-          Részben – mosolyogtam rá.

Olyan jó volt újra itt lenni velük és beszélgetni, mintha el se mentem volna és ez egy újabb tanulókörön kalandoztunk volna el. Szerettem Lilyvel, Freddel és Maegannal lenni, az elmúlt egy évben szoros barátság alakult ki közöttünk.