Cassidy, i love you! ♫♪ 26. fejezet

Sziasztok!
Itt is vagyok a fejezettem! Egy óra alatt simán befejeztem, így estig nem is kell várni rá. Tegnap annyira jó volt a Simple Plan *-* Kellemeset csalódtam bennük, ők tényleg nem olyan világsztárok, mint például Flo Rida, David lejött és megfogta a kezemet, meg még egy csomó mindenkiét :D Meg felállt a kordonra, hogy  azokat is elérje, akik egymás nyakába ültek :D Na de nem rizsázok itt erről, szerintem úgysem érdekel senkit, csak a fejezet! Szóval jó olvasást és Selena és Liana Jones küldőit is megkérném, hogy ha eddig nem most kommenteljenek, a többiek meg őrizzék meg jó szokásukat! (:

26. fejezet - Zaynt akarom!

(Zayn szemszöge)

„Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.”

Amikor Cass felhívott megbeszéltük, hogy egy óra múlva találkozunk az éttermüktől két sarokra található kávézóba. Elmagyarázta, hogy hogyan juthatok oda, de annyira fájt hallgatni. Hallottam a hangján, hogy sírt, nem is keveset és tudtam, hogy ennek mind én vagyok az oka és ezért még jobban vágytam rá, hogy újra megölelhessem.

Fél órát ültem a szobában, miközben Harry twitterezet, de már nem bírtam tovább. Felpattantam és elköszöntem tőle, majd meg sem álltam az auláig.

-          Szia Mona! – köszöntem egy mosolyt erőltetve az arcomra.

-          Hello Zayn! – mosolygott vissza rám.

-          Hívsz nekem egy taxit? – kérdeztem.

-          Ühüm – bólogatott és felemelte a telefont.

Egy darabig várt, aztán mikor felvették bediktálta, hogy hova kéri a taxit, én addig a pulton doboltam.

-          Hova mész? – kérdezte, majd hozzá tette. – Persze csak, ha el akarod mondani. Akkor nem kell, ha semmi közöm hozzá.

-          Cassie-vel találkozok – sóhajtottam.

-          Akkor sok siket – simogatta meg bíztatóan a vállam. – Mack elmesélte.

-          Oh – nem gondoltam, hogy már ilyen jóban vannak.

Egy örökké valóságnak tűnt, mire megjött a taxim. Pedig mindössze öt percet vártam rá.

-          Hova parancsolja? – kérdezte viccesen a sofőr.

-          A 52. és 53. utca sarkára – mondtam.

-          Starbucks? – nézett rám a visszapillantó tükörben.

-          Igen – sóhajtotta.

Gondolom látta rajtam, hogy nem igazán vagyok beszédes kedvemben, mert egész úton egy szót sem szólt hozzám.

Mielőtt kiszálltam volna a kocsiból felvettem a napszemüvegem, a baseball sapkámat jó mélyen a fejembe húztam és már indultam is a kávézó felé. Természetesen előtte kifizettem a taxist.

Ahogy beléptem a Starbucksba azonnal hátra siettem egy eldugott bokszba és leültem az ajtóval szembe. Az órára pillantottam, még volt 20 perc. Gondoltam Cass nem fog sietni, az nem az ő műfaja. Vagy pontos lesz, vagy még késik is, hogy az idegeimet húzza.

A percek csigalassúsággal teltek, a pincérnő kétszer is oda jött hozzám, először hogy hozhat-e valamit, mire mondtam neki, hogy még várok valakire, majd másodjára azért, mert megismert és autogram kellett neki.

Az órán fél három múlt tíz perccel és Cassie még sehol sem volt. Mikor már teljesen kezdtem feladni kinyílt az ajtó. Egy vékony világoskék nyári ruha volt rajta. Az arcát napszemüveg takarta, de még így is látszott, hogy a sírástól ki van pirosodva.

Leült velem szembe, a napszemüveget feltolta a hajára, így előtűntek vörös szemei.

-          Mondhatod – nézett rám, de a hangja még mindig rekedt volt.

-          Cass szeretlek! – simogattam az asztalon nyugvó kezét, mire elrántotta és az ölébe fektette.

-          Ezt már hallottam – mondta egykedvűen. – Miért kellett ide jönnöm?

-          Szakítottam Perrie-vel – mondtam összekulcsolt kézzel.

Cassie-nek ideje sem volt válaszolni, mert a pincérnő újra megjelent.

-          Hozhatok valamit?

-          Egy karamellás cappuccinot kérek – mondta, majd rám nézett.

-          Én egy eszpresszót – fordultam a pincérnő felé.

Majd miután a rendelésünkkel elment Cass újra hozzám fordult.

-          Miért most?

-          Mert hülye vagyok! Már Londonban szakítanom kellett volna vele, de nem voltam biztos magamban – vallottam színt.

-          Miért hazudtál nekem, hogy beszéltél vele? – tette fel a következő kérdést.

-          Mert egyszerűbb volt, mint elmondani, hogy nem voltam rá képes – sóhajtottam.

-          Szóval, ha ezentúl egyszerűbb lesz hazudni, mint megmondani az igazat, akkor hazudni fogsz nekem? – nézett rám szemrehányóan.

-          Nem – mosolyodtam el. – Tehát lesz ezentúl?

-          Nem ezt mondtam, csak egy kérdés volt – erőltetett magára egy mosolyt.

Sietős léptek tartottak felén, azt hittem a pincér hozza a rendelést, de helyette egy fekete hajú lány tipegett felénk magas sarkúban, őt pedig egy szőke követte.

-          Úr isten! Cassidy tényleg te vagy az? – lépett a velem szemben helyet foglaló lányhoz.

-          Szia Selena! – köszönt neki kelletlenül.

Ez a Selena feltűnően szép lány volt. Ha nem lenne Cassie talán még a számát is elkérném.

(Cassie szemszöge)

Zayn feltűnően méregette Selt, ami kifejezetten dühített. Azért jött ide, hogy kibéküljünk erre más lányokat nézeget.

Na jó, semmi problémám nem lett volna ezzel, ha nem Selena Brenner lenne az a lány, akit megnéz. Sel a gimiben volt osztálytársam, sosem voltunk jóba, ő gazdag és ezt szerette mindenki orra alá dörgölni. Sosem értettem, hogy Lia miért lóg vele folyton.

-          Be sem mutatsz a barátodnak? – nézett Zaynre.

-          Selena Brenner ő itt Zayn Malik, a barátom – tettem hozzá akaratom ellenére, mire Zayn elmosolyodott.

-          Úr isten, tudtam hogy ismerlek – rebegtette pilláit.

-          Én Liana Jones vagyok! – mutatkozott be a szőkeség.

-          Sziasztok! – köszönt nekik Zayn és közelebb húzódott hozzám.

-          Bocsi, azt hiszem én kimegyek a mosdóba – néztem a mellettem ülő srácra.

-          Ez egy remek ötlet – pattant fel Sel is.

Engem követve elindultunk a mosdóba. Ahogy beléptünk a helyiségbe Selena elkapta a vállam és a falhoz tolt.

-          Ide figyelj Cassidy Garin! – kezdte fenyegetően. – Tudod jól, hogy mindig megszerzem, amit akarok, most épp Zaynt akarom!

-          Szóval azt akarod, hogy csak simán sétáljak ki a képből?

-          Valahogy úgy gondoltam, igen – vigyorgott.

-          Tudod Sel, Zaynt nem fogod lenyűgözni apuci pénzével – mondtam a legnagyobb undorral, amire akkor képes voltam.

-          Szerinted, csak a pénz miatt vannak velem a pasik? – nevetett fel.

-          Hát mi másért – nem is kérdés volt, hanem kijelentés.

-          Majd meglátjuk – mondta sértődötten és kitipegett a helyiségből.

Én pedig a falnap támaszkodva csúsztam le és a tükörben néztem, ahogy újra patakokban csorognak a könnyeim.

Hogy nálam semmi nem mehet olyan simán, mint ahogy szeretném…