Cassidy, i love you! ♫♪ 24. fejezet

Sziasztok!
Itt is vagyok egy újabb fejezettel, simán megírtam egy óra alatt, bár mindig ilyen egyszerű lenne :D Ez amolyan fél rész, holnap hozom a Cassie szemszög folytatását, mert Frednek több szerepe is lesz, de nem akarom lelőni a slusszpoént. Ma egy általatok küldött szereplő sem tűnik fel, mert most ez nem olyan. (: Jó olvasást és várom a megjegyzéseket! :D

24. fejezet - Szakítottam vele!

(Cassie szemszöge)

„Hallom ezt a csontig rágott "jobb az elvesztett szerelem, mint az el nem nyert" szöveget. Ez sem igaz: nem jobb. Nekem ne mutassák meg a Paradicsomot csak azért, hogy aztán a szemem láttára fölperzseljék.” – Harlan Coben

Egész nap csörgött a telefonom, a kijelzőn mindig Zayn neve állt, de én képtelen voltam vele beszélni.

Pelenkás korunk óta legjobb barátok voltunk és ezek után képes volt simán a szemembe hazudni, minden bűntudat nélkül.

Egész délelőtt sírtam, vasárnap volt semmi dolgom nem akadt. Mack miután látta, hogy használhatatlan vagyok úgy döntött, hogy lelép Niall-lel, meg is értettem, egy érzelmi ronccsal nem könnyű együtt lenni, főleg, ha az ember olyan boldog, mint ő.

Megint megcsörrent a telefon, már majdnem földhöz vágtam, hogy Zayn rájöjjön nem fogom felvenni, de a kijelzőn most Fred neve állt.

-          Haló? – szóltam bele a sírástól rekedt hangon.

-          Cass, mi történt? – kérdezte aggodalmasan.

-          Nem akarom elmondani – szipogtam.

-          Átmegyek – jelentette ki.

-          Nem akarom… - nem tudtam befejezni, mert közbe szólt.

-          De, szükséged van valakire – hallottam, hogy elmosolyodik.

-          Köszönöm Fred – sóhajtottam, majd kinyomtam a telefont és úgy döntöttem, hogy rendbe szedem magam.

A fürdőbe lépve borzalmas látvány tárult elé a tükörből. A fekete hajam kócosan keretezte az arcomat. A szemeim vörösek voltak, alattuk hatalmas karikák éktelenkedtek. Az arcom kipirult és megdagadt a sós könnyektől.

Megmosakodtam, mert nem akartam, hogy Fred egyből elrohanjon, ha meglát. A hajamat megfésültem és lófarokba fogtam. A szobámban előszedtem egy melegítőt és egy kinyúlt pólót, hogy felvehessem.

Amikor elkészültem a könnyeim ugyan úgy patakokban folytak, bár a mosakodástól sokkal jobban éreztem magam. Fél egy volt, az étteremben ilyenkor volt a csúcsforgalom, így eszem ágában sem volt lemenni, hiába jelezte a gyomrom, hogy most már valami táplálékot is be kellene juttatnom a szervezetembe.

-          Megjöttem! – rezzentem össze az ismerős hangtól.

-          Szia! – köszöntem neki elcsukló hangon.

Nem mondott semmit, csak szorosan magához ölelt, annyira jó volt vele lenni, már a puszta jelenléte egy kicsit megnyugtatott.

-          Hoztam kaját, igaz csak Big Mack, de remélem jó lesz – vigyorgott a McDonald’s-os zacskóval a kezében.

-          Életmentő vagy – mosolyogtam el halványan és leültünk az asztalhoz.

Míg én tömtem magamba a hamburger meg a sült krumplit, addig Fred csak figyelt. Majd újra megcsörrent a telefonom.

-          Nem veszed fel? – kérdezte.

-          Nem – ráztam meg a fejem.

-          És ha fontos? – jött az újabb kérdés.

-          Nem fontos – válaszoltam.

Láttam rajta, hogy egy újabb kérdésre nyitja a száját, de inkább mégsem tette. Mikor befejeztem az evést gondosan eltűntettem a nyomaim, anya utálja, mikor gyorséttermi kajákat eszek.

-          Kérsz valamit? – kérdeztem a hűtő mellett állva.

-          Nem – válaszolta és elindult a csörgő mobilomat felkutatni.

Kisvártatva a szobámból lépett ki.

-          Nem Zayn az – rázta a fejét. – Harry.

-          Zaynnel összevesztünk tegnap – sóhajtottam, és megint a könnyeimmel küszködtem. – Hazudott nekem, és az Zayn, biztos vagyok benne, hogy Harry mobiljáról hívogat, mivel tudja, hogy nem veszem fel.

-          Hát eddig tartott a nagy szerelem? – kérdezte, miközben újra megölelt.

Nem válaszoltam, de a könnyeim újra patakokban folytak, aminek hatására Fred pólóján sós vizes foltok keletkeztek.

-          Haló? – ekkor döbbentem rá, hogy felvette a telefonom, rémülten néztem rá. – Figyelj, Cass nem akar veled beszélni. Ezen mit nem lehet megérteni?

-          …

-          Képzeld tökéletesen meg van nélküled is, szóval megnyugodhatsz. – vigyorgott rám Fred, mire egy mosolyt csalt elő belőlem.

-          … - Zayn válaszait nem hallottam, de tuti szétvetette az ideg.

-          Ezt nem kell megígérnem senkinek – sóhajtott. – Szia!

Miután kinyomta a telefont az asztalra dobta, de engem egy pillanatra nem engedett el.

-          Mit mondott? – kérdeztem.

-          Hogy vigyázzak rád – sóhajtott Fred, mire újra sírva fakadtam.

(Mack szemszöge)

-          Szia Mona! – köszöntem a recepciós lánynak.

-          Helló Mack! Mi újság? – mosolygott vissza rám.

-          Cassie ki van, hiába vigasztaltam semmi – sóhajtottam. – Úgyhogy Niallhez jöttem.

-          Mi történt? – lepődött meg a lány.

-          Zayn nem szakított Perrie-vel, nem tudom miért… Cassie pedig szakított vele, most meg teljesen ki van borulva – meséltem Monának.

-          Pedig mennyire összeillettek – sopánkodott.

-          Hát ez van – vontam vállat. – 315-ös szoba, igaz?

-          Igen – mosolyodott el én pedig elindultam a lifthez.

A liftbe beszállva megnyomtam a harmadik emeletet jelző gombot. Majd a lábammal dobolva vártam, hogy az ajtó újra kinyíljon.

A folyosó végignéztem, de sehol sem láttam senkit. A csendet csak a lépteim zaja verte fel, míg meg nem álltam egy fehér ajtó előtt, amire fekete számok voltak festve: 315.

Bekopogtam. A kopogás utáni idő felért egy örökkévalósággal, pedig alig pár másodpercig tartott. Majd kócos szőke hajjal és álmos kék tekintettel találtam szemben magam.

-          Jó reggelt! – csókoltam meg az ír fiút. – Egyedül vagy?

-          Ühüm – bólogatott mosolyogva és beengedett. – Mi újság Cass-szel?

-          Sír – sóhajtotta. – Megállás nélkül csak sír.

-          Sajnálom – simogatta meg az arcomat.

-          Nem neked kell sajnálni, hanem Zaynnek – mosolyogtam rá.

-          Zayn sincs abban a könnyű helyzetbe, mint azt ti elképzelitek – vette védelmébe a barátját.

-          Nehogy már mi is összevesszünk emiatt – mondtam elkeseredve.

Nem mondott semmit csak szorosan magához ölelt.

-          Nem hiszem el! – viharzott be a szobába az előbb említett srác.

-          Tudod Zayn van olyan, hogy magánélet – förmedtem rá.

-          Mi van? – kérdezte tőle Niall, mivel csak döbbent pillantásomat váltotta ki.

-          Máris egy másik sráccal vigasztalódik – sóhajtotta elkeseredetten.

-          Cass nem olyan – mondta Niall és én pedig egyetértve bólogattam, majd helyet foglaltam Zayn mellett.

-          Miből gondolod, hogy pasi van nála? – simogattam a térdén nyugtatott ökölbe szorított kezét.

-          Abból, hogy beszéltem vele és közölte, hogy szálljak le Cassről…

-          Szerintem Freddel beszéltél – mosolyodtam el halványan. – Ő Cassie egyik egyetemi barátja, de csak barátok.

-          Biztos? – nézett rám könnyes szemekkel.

-          Hát, hogy a srác részéről mi a helyzet nem tudom, de Cassie-nek pusztán barát, ez ezer százalék – vigyorogtam.

-          Mondtam már, hogy egy angyal a barátnőd? – ölelt meg miközben Niall felé fordult.

-          Nem – nevetett az ír srác.

-          Akkor most mondom – mosolygott. – És már el is tűnök.

Ezzel felállt és az ajtó felé vette az irányt.

-          Zayn? – szóltam utána.

-          Igen? – nézett rám meglepetten.

-          Mi van Perrie-vel? – tettem fel a kérdést.

-          Semmi – mosolyodott el halványan. – Szakítottam vele, gondolom hazafelé tart.

-          Ennek örülök – mosolyodtam el én is.

Amikor Zayn mögött becsukódott az ajtó Horan is lehuppant a kanapéra én pedig szorosan hozzábújtam.

-          Szerinted rendezik a dolgokat egymás között? – kérdezte kisvártatva.

      -         Remélem – sóhajtottam. – Nem bírom ki huzamosabb ideig, ha Cass ilyen, nekem is sírni támad tőle kedvem.