Cassidy, i love you! ♫♪ 16. fejezet

Sziasztok!
Itt is vagyok egy újabb fejezettel. És ez eddig a kedvenc fejezetem a Larry Stylinsonos után :P
Rengeteget dolgoztam vele, napestig bújtam a netet New Yorkról információk után, hogy hiteles legyen, remélem jó lett :$ Jó olvasást és várom a kommenteket! ;)

16. fejezet - Városnézés

(Cassie szemszöge)

„Ez az első csók, amelynek mindketten tudatában vagyunk. Egyikünk sem beteg, egyikünk sincs magán kívül a fájdalomtól, egyikünk sem veszítette el az eszméletét. Az ajkunk nem forró a láztól, és nem is jéghideg. Ez az első csók, amely megdobogtatja a szívemet. Forró és különös. Ez az első csók, ami után várom a következőt.” – Susanne Collins

Már egy öt perce álltunk a forgalomban én pedig egyre idegesebben kopogtam a műszerfalon.

-          Kihez sietsz így? – kérdezte az ütemes koppanásokat megszakítva Fred.

-          Nem fontos – néztem ki a szélvédőn.

-          Akkor meg minek idegeskedsz? – nevetett.

-          Zaynhez – sóhajtottam és percenként néztem az órát.

-          Oh – sóhajtott és nem nézett rám.

Egyszer csak a sor megindult és egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkaimat. Freddel nem igazán dumáltunk a Central Parkig.

-          Köszi, hogy elhoztál – nyomtam egy puszit az arcára, majd a táskámat kihalászva már rohantam is.

Persze Frednek is sikerült megtalálni az állatkerthez legtávolabb eső parkolót. Na mindegy, futottam, ahogy csak tudtam. Már szúrt a tüdőm, de nem álltam meg. Időre oda kellett érnem.

-          Nem kellett volna rohannod – mosolygott rám napszemüvegben és baseball sapkában Zayn.

-          Si… siettem – lihegtem. – Mi… mi a baj?

-          Baj? Miért lenne baj? – lepődött meg, mire egy nagy levegőt vettem, hogy ne akadjon el a szavam beszéd közben.

-          Olyan fura volt a hangod a telefonban. Akkor miért akartál találkozni? – néztem rá karba tett kézzel.

-          Hát, hogy egy igazi new yorki körbevezessen – nevetett.

-          Mi van? – néztem rá csodálkozva.

-          Tudod, mint a turistáknak, megmutatod a város nevezetességeit, meg a kedvenc helyeidet. Nekem van időm, estig ráérek – vigyorgott.

-          Komolyan azért hívtál ide, hogy idegenvezetőset játsszak? – lepődtem meg.

-          Aha – nevetett az arckifejezésemen.

-          De nincs nálam esernyő – sóhajtottam.

-          Minek az, esni fog? – nézett rám nagy szemekkel.

-          Nem, dehogyis – ráztam a fejem. – De az idegenvezetőknek mindig van esernyőjük, általában piros, hogy a turisták lássák, merre kell menni.

-          Nem gond, egyszemélyes turistacsoportnál ez a veszély nem áll fenn – mosolygott.

-          A többiek nem jönnek?

-          Nem, inkább pihentek.

-          Jó, akkor menjünk – sóhajtottam. – De tényleg ne kelts nagy feltűnést oké?

-          Persze.

Miközben a Central Parkban sétálgattunk azon gondolkodtam, hogy előző évben mi mindent tanultunk a városról amerikai történelmen. Egész sok minden eszembe jutott, így úgy döntöttem kis helytörténeti tudásomat megcsillogtatom.

-          Tudtad, hogy New Yorkot 1624-ben alapították New Amsterdam néven?

-          Aha, holland telepesek – vigyorgott. – Tanultuk töriből, itt épp nem aludtam.

-          New York az Atlanti-óceán partján, a Hudson-folyó torkolatában fekszik – vettem elő földrajzi tudásom.

-          Kezd unalmas lenni – sóhajtott fel.

-          Te kértél idegen vezetést, én próbálom jól csinálni – nevettem.

-          Szóval öt kerületre osztható Bronxra, Brooklynra, Manhattanre, Queensre, és Staten Islandre. Mi épp Manhattan szívében tartózkodunk a Central Parkban. – meséltem és fél szemmel Zaynre pillantottam, aki engem figyelt. – Persze nem ez a város legnagyobb parkja.

-          Hanem melyik? – kíváncsiskodott.

-          Pelham Bay Park Bronxban – mosolyodtam el.

-          Megnézzük?

-          Nem tudom, hogy akarok-e veled metrózni – mosolyogtam.

-          Naaa – könyörgött.

-          Jó. – sóhajtottam és elsétáltunk a metró állomásig.

Amíg vártunk egy gombóc volt a gyomromban, hisz Zaynt bármelyik pillanatban felismerhették volna, de szerencsére a rohanó new yorkiak azt sem vették volna észre, ha egy elefántot próbálnék fel tuszkolni a metrószerelvényre.

Nem igazán beszélgettünk, míg le nem szálltunk a park mellett a metróról.

-          Tényleg nagyobb mit a Central Park – mosolyodott el.

-          Én nem hazudok – nevettem. – Mit szeretnél még megnézni? Csak azt nem mondd, hogy a Wall Streetet, mert sírva fakadok.

-          Nem, azt már láttam – mosolygott. – Mesélj még a városról.

-          Manhattan a legsűrűbben lakott városrész, ott találhatók a felhőkarcolók túlnyomó része is, meg anya étterme – mosolyodtam el. – A kerület három részre van osztva, alsó és felső Manhattan, valamit a városközpont. De a Central Park is részekre osztja a várost, így van felső kelet és felső nyugat Manhattan, valamit még ott van a park mellett északra Harlem.

-          Ezt most nem értem, akkor hat részre van osztva a város? – értetlenkedett.

-          Végül is igen, bár igazából csak háromra, a Central Park által meghatározott részeket csak a new yorkiak hívják így – mosolyogtam.

-          Bronx miről híres? – tettem fel a kérdést nevetve.

-          A new yorki Yankeesről – nevetett.

-          Igen, Bronx a legészakabbi kerület, itt található a Yankee stadion. Bronx igazából olyan, mintha Manhattan meghosszabbított része lenne. Nem igazán áll külön, mint például Brooklyn, mert az sokáig külön város is volt, de 1898 óta New York City része. – itt elhallgattam, mert semmi más nem jutott eszembe Brooklynról, csak az, hogy oda jártunk nyáron a Manhattan Beachre.

-          Ennyi Brooklynról? – kérdezte Zayn, mintha a gondolataimban olvasna.

-          Igen – mosolyogtam el. – Queens New York külvárosához sorolandó, ott van a két repülőtér. A mi gépünk a kisebbiken szállt le, mert az van közelebb Manhattanhez és Bronxhoz, ha jól emlékszem a szállodátok Bronxban van. – itt bólogatott. – Queens a legnagyobb kerület. Melyiket hagytam ki?

-          Staten Island – felelte Zayn.

-          Csak azért kérdeztem ám, hogy figyelsz-e – nevettem. – Szóval Staten Island, mint a neve is mutatja ez egy sziget, mely Manhattan mellett fekszik, különben napi kompjárat indul oda Manhattanből. A legkisebb lakosságú kerület, mert ugye egy szigeten van. Régen Richmond megye része volt. Ma már a Nagy Almáé – mosolyogtam. – Vége a mesedélutánnak. Menjünk haza, és megmutatom az Empire State Buildinget.

-          Rendben, de most nem félsz, hogy metróznunk kell – nevetett, ahogy felállt a padról.

-          Nem igazán – mosolyogtam.

Újra lementünk a metróba, és megint senki sem nézett ránk egy fél pillanatra sem. Még a metrószerelvényben sem keltettünk feltűnést, pedig ilyenkor a délutáni órákban mindig tömve van.

-          Otthon, édes otthon – mosolyogtam, mikor leszálltunk Manhattanben.

-          Hol is van ez az Empire State Building? – kérdezte.

-          A 34. utca és az 5. sugárút sarkán, nem messze a Broadwaytől – mosolyogtam rá.

Csendben sétáltunk egymás mellet, mikor megérkeztünk megbabonázva bámultuk a hatalmas felhőkarcolót, mikor egyszer csak sikoltozásokra lettünk figyelmesek.

-          Úr isten, az ott Zayn Malik! – kiabálta az egyik lány, mire több száz tekintet szegeződött ránk.

-          Óóó – csak ennyit tudott kinyögni a mellettem álló srác.

-          Fussunk – ragadtam meg a kezét és futásnak eredtem.

Addig futottam, míg meg nem láttam egy nyitott kapualjat, ahova berántottam magammal Zaynt.

Lihegve préselt a falhoz, miközben az őrült rajongók elszaladtak mellettünk.

A levegőt kapkodva mosolyogtam a velem szemben álló fiúra, aki visszamosolygott rám.

Már épp szólni akartam neki, hogy kimehetünk, mikor észre vettem, hogy Zayn egy tapodtat nem mozdul és ugyan úgy a falhoz szorít, kezdtem kényelmetlenül érezni magam.

-          Cass?

-          Hm? – néztem fel rá és észrevettem, hogy az arca egyre közelebb van hozzám.

A szívverésem felgyorsult, a gyomromba megmagyarázhatatlanul pillangók költöztek, a tenyerem izzadt.

Egyszer csak megéreztem puha ajkait az enyémeken, és a számat elnyitva szabad utat engedtem a nyelvének. A karommal átkaroltam a nyakát és amennyire lehetett még közelebb húztam magamhoz. A sapkája és a napszemüveg a földön landolt.

Óráknak tűnő percekig csókolóztunk. Mikor ajkaik szétváltak én visszarántottam magamhoz, hogy egy újabb csókban forrjunk össze. Zayn belemosolygott a számba, mire én is elmosolyodtam.

Nem értettem, hogy miért csinálom ezt, csak egy valamit tudtam, érezni akartam az érintését, a csókjait. Azt akartam, hogy Zayn Malik velem legyen.

Zihálva váltunk szét, mind ketten kapkodtuk a levegőt.

-          Hülyeséget csinálunk… - nem válaszolt, csak mosolygott. – Mi lesz Perrie-vel?

-          Azt megoldom – nyomott egy megnyugtató puszit az orromra.

Majd összeszedte a sapkáját, leporolta és a fejére tette, így járt el a szemüveggel is.

-          Hazakísérlek – nyújtotta a kezét, amit én készségesen elfogattam.

-          Pedig még meg akartam mutatni a Broadwayt – sóhajtottam a színházak sétányára gondolva.

-          Majd legközelebb – kacsintott rám.

Nem mondtam semmit, csak elmosolyodtam.

Ujjainkat összekulcsolva sétáltunk hazáig, az étterem előtt megállva rájöttem, hogy volt értelme hazakísérnie, mivel így már tudni fogja, hogy este hova kell jönni.

-          Hangulatos kis hely – nézett be mosolyogva a hatalmas üvegablakon.

-          Az – helyeselte.

-          Akkor szia! Majd este – csókolt meg újra.

-          Igen este – helyeseltem és bementem az étterembe.

Bár az ajtón hatalmas felirat jelezte, hogy zárva, a kilincset könnyedén le tudtam nyomni, tehát anyu már a konyhában tevékenykedet…