Cassidy, i love you! ♫♪ 5. fejezet

Sziasztok!
Itt is vagyok egy újabb fejezettel. Ezen kívül még 3 van megírva, így az elkövetkező napokban azokat is hozni fogom, viszont utána szombatig kényszerpihenőn lesz a blog, mert tanulok az emelet szintű érettségimre, ami egy hét múlva ilyenkor lesz. Olvassátok szeretettel és várom a véleményeiteket! (:

5. fejezet - Még szeretlek!

(Cassie szemszöge)

„Még mindig szeretlek, mindennap gondolok rád, minden percben fognám kezedet, csókolnám a szád.” – Children of Distance – Emlékezz rám c. dala

Sietősen tárcsáztam Mack telefonszámát. Kettőt csörgött ki, mire a lány felvette.

-          Csóközön itt Mackenzie! – hallottam vidám hangját a vonal másik végén.

-          Szia Mack! Cassie vagyok – mosolyodtam el.

-          Szia Cass! Mi újság? – kérdezte csevegősen.

-          Nem érsz rá most találkozni? – tértem rá rögtön a tárgyra.

-          De persze, hol? – hallottam, hogy mosolyog.

-          Nem is tudom – gondolkodtam.

-          Mit szólnál a Starbuckshoz? – kérdezte kedvesen.

-          Melyikhez? – kérdeztem vissza, mert kettő is akadt a városban.

-          Arra ami a Town Centerben van – magyarázta.

-          Oké, akkor 10 perc és ott vagyok. Szia! – tettem le a telefon és elindultam a belváros felé.

Lassan sétáltam, hisz közel laktunk a Town Centerhez, mikor beléptem a Starbucksba Mack már egy asztalnál iszogatta a kávéját.

-          Szia! – mosolygott rám, mikor odaértem hozzá.

-          Szia! – mosolyodtam el én is. – Valld csak be, hogy itt vagy már egy ideje.

-          Hát ez így van – nevetett. – De miért akartál dumálni, csak nem történt valami? – kíváncsiskodott.

El sem hiszem, hogy ennyire ismer, pedig csak két és fél órát utaztunk együtt a vonaton.

-          Zayn bemutatta nekem Perrie-t – kezdtem bele.

-          Tyű, hallottam róluk, de azt hittem csak pletyka – kerekedtek ki a szemei.

-          Nem az – sóhajtottam.

-          De mit vártál, hogy nem lesz senkije, mikor hazajössz? Vagy hogy majd miattad dobni fogja? – vigyorgott rám.

-          Dehogyis – tiltakoztam. – Mack, félreérted a helyzetet.

-          Nekem nem úgy tűnik…

-          Nem vagyok szerelmes Zaynbe – szögeztem le, mert ez így volt. – Csak szerintem Perrie nem hozzá való, ennyi…

-          Ühüm, értem – látszott rajta, hogy nem hisz nekem, de ha tovább magyarázkodok, akkor tuti én leszek az, aki magának is hazudik. – Van terv, hogy szereljük le a csajt?

-          Mi? – lepődtem meg.  – Leszerelni?

-          Ja, eltüntetni az útból. Levakarni Zaynről. Ragozzam még? – nevetett.

-          Nem, így is megértettem. – mosolyodtam el és megráztam a fejem.

-          Ez most nem, nincs terv. Vagy van terv, de nem kell segíteni? – kérdezte még egy korty után.

-          Ez nem, nincs terv volt – mosolyogtam.

-          Szóval ez a része rám marad – jelent meg egy ördögi mosoly az arcán. – És csak egy hetünk van, mert utána Zayn visszamegy Londonba.

-          Nem, két hetünk van, mert megyünk vele – nevettem. – Vagyis én megyek, azt nem tudom, te meddig maradsz itt.

-          Akkor megyek én is vissza – mosolygott.

-          De jó, akkor hármasban megyünk – nevettem.

-          Zseniális, akkor lesz időnk kifaggatni…

-          Nekem eléggé boldognak tűntek – sóhajtottam.

-          Akármit mondasz neked bejön Zayn, látszik – erősködött.

-          Születésem óta ismerem, ne zaklass. Ő olyan, mintha a testvérem lenne – fakadtam ki.

-          Biztos vagy te ebben?

-          Igen – mondtam hezitálás nélkül.

-          Miről folyik a csevegés lányok? – szólalt meg a hátam mögött egy ismerős hang.

-          Bradley, a frászt hozod rám – kaptam színpadiasan a szívemhez.

-          Nem vagyok én olyan ijesztő – rázta a fejét. – Mi van, be se mutatsz a barátnődnek?

-          Ahj – sóhajtottam. – Mackenzie Darell ő Bradley Wilmer, az exem és egy barom, ne is foglalkozz vele – vigyorogtam, mire Mack kuncogott egyet.

-          Ki a barom? – kapta fel a vizet Brad.

-          Te édesem – mosolyogtam rá.

-          Édesem? Már becézgetsz? Mit akarsz? – nézett rám gyanúsan.

-          Most, hogy így mondod, lehet hogy hasznunkra lennél – kacsintott rám Mackenzie.

-          Mondjad kislány – vigyorodott el Brad.

-          Mennyire ismered Perrie Edwardsot? – kérdezte.

-          Azon kívül, hogy Zayn most vele kavar, semmit nem tudok róla – vallotta be.

-          Szóval még nem találkoztál vele?

-          Nem – rázta meg a fejét.

-          Egy mázlista vagy – vágtam egy grimaszt.

-          Ennyire gáz a csaj? – nevetett.

-          Eléggé, ne tudd meg milyen műsort csinált reggel – forgattam a szemeim.

-          Na, mesélj – csillantak fel a szemei.

-          Be se léptem Malikékhoz már ugrott elé, bemutatkozni és leszögezte, hogy ő Zayn barátnője. Majdnem mondtam neki, hogy kit érdekel, de nem akartam bunkó lenni. Aztán dumáltunk kicsit és rá kellett jönnöm, hogy a szőke hajszín pont találó volt számára – ezen a hallgatóságom elnevette magát. – Majd Zayn megkérdezte, hogy gondolkodtam-e azon, hogy vele menjek vissza New Yorkba és mondtam, hogy persze megyek. A csaj nem, hogy féltékeny nem volt, még örült is, hogy Zaynnel fogok lógni. Normális az ilyen. Ha annó neked lett volna egy lánybarátod és együtt akartatok volna menni valahova az lett volna a legkevesebb, hogy neki megyek kisfejszével – néztem Bradre.

-          Akkor érdekes egy csaj lehet – nevetett a srác. – Superman ezt sem az eszéért szereti.

-          Miért Superman? – érdeklődött Mack.

-          Mert hiába volt félénk srác, a barátaiért mindig meg tett mindent – mosolyodtam el.

-          Értem – szürcsölte tovább a kávét.

Még egy darabig beszélgettünk hármasban, már kezdtem azt hinni, hogy Brad érdeklődik Mack iránt, és végre leszáll rólam, de csalódnom kellett.

-          Tényleg Cass, nem érsz rá holnap? Elmehetnénk moziba – mosolygott rám.

-          Ezt az ügyet évekkel ezelőtt lezártuk – sóhajtottam és láttam, hogy válaszra nyitja a száját, de gyorsabb voltam. – Ne mondd, hogy baráti mozi, mert ez nem az lenne.

-          Jó igazad van – sóhajtott fel. – Zaynnel bezzeg elmennél…

-          Mi? – néztem rá értetlenül. – Könyörgöm Brad, Zayn pelenkás korom óta a legjobb barátom, vele sosem jártam…

-          Tök jó, hogy mindkettőtöknek ugyan az a kifogása – nevetett keserűen.

-          Mi van? – nem értettem miről beszél.

-          Tegnap, mikor visszajött Zayn megkérdeztem mi volt, hogy ilyen sokáig tartott téged hazakísérni, mire közölte, hogy semmi. Erre azt feleltem, hogy én azt nem hiszem és ugyan ezt mondta.

-          Mert ez az igazság, Zaynnel pusztán jó barátok vagyunk. – mosolyodtam el.

-          Ha te mondod – vonta meg a vállát.

Nem akartam vele vitatkozni, tudtam, hogy abból a helyzetből csak rosszul jövök ki.

Nem sokkal később elindultunk hazafelé, Bradley felajánlotta, hogy hazakísér, mivel nem feleltem neki semmit a hallgatásomat beleegyezésnek vette és úgy jött mellettem, mint egy pincsikutya. Néha rám nézett látszott rajta, hogy mondani akar valamit, de mégse tette. A ház előtt megállva Brad felé fordultam, hogy elbúcsúzok.

-          Még mindig szeretlek Cassidy! – nézett mélyen a szemembe, majd megcsókolt.

Nem csókoltam vissza, csak riadtam álltam a járdán. Amikor végre levette ajkait az enyémről a fejemet elfordítottam és Zayn nézett vissza rám vigyorogva. Olyan „tudtam, hogy vele találkozol” vigyor volt. Minden erőmet összeszedtem és egy akkora pofont adtam Bradleynek, amekkorát csak tudtam.

-          Én meg már nem – válaszoltam, mire csak döbbent arccal nézett rám, majd bevonultam a házba.