Cassidy, i love, you! ♫♪ 6. fejezet

Sziasztok!
Itt is vagyok a következő résszel és remélem örültök, ha azt mondom, hogy nem kell már sokat várni a 1D többi tagjának a feltűnésére (: Barátnőm erről a fejezetről úgy nyilatkozott, hogy kicsit laposra sikeredett, de remélem nektek azért tetszeni fog (:

6. fejezet - De én nem szeretem

(Cassie szemszöge)

„Attól hogy már nem szeret, a világ, világ marad.. az égbolt, égbolt marad, a nevetés, nevetés marad.. Csak ezek nekem már semmit nem jelentenek. Mert én, már nem én vagyok..”

Reggel, mikor felébredtem még mindig a tegnapi dolgokon kattogott az agyam. Nem igazán bírtam felfogni, hogy Brad miért csinálja ezt. Két évvel ezelőtt ő rakott ki, most meg vissza akar szerezni?! Itt valami nagyon bűzlik nekem.

Egyetlen egy személy van, akivel ezt képes lennék ésszerűen megvitatni, ez pedig nem más, mint Zayn.

Gyorsan kimásztam az ágyból és felöltöztem. Majd miután fogat mostam és megfésülködtem lesétáltam reggelizni. Az asztalnál Clara köszöntött.

-          Jó reggelt Cass! – köszönt a kávéja fölül.

-          Neked is Clara! – mosolyodtam el és bementem a konyhára.

Egy tálba müzlit töltöttem magamnak, majd miután tejet is borítottam rá leültem a nővel szembe az asztalhoz.

-          Hogy aludtál?

-          Köszi jól – mosolyodtam el két falat között, ez egy szükséges hazugság volt.

-          Tervek mára? – tette fel a következő kérdést.

-          Nem tudom – rántottam meg a vállam. – Átmegyek Zaynhez aztán kiderül.

-          Jól megvagytok Zaynnel?

-          Aha – vágtam rá egyből, vagyis álljon meg a menet, jól megvagyunk? – Ezt hogy érted?

-          Hát apád mesélte, hogy vasárnap este utazol vele Londonba, gondoltam…

-          Nem – vágtam közbe – csupán barátként megyek vele, mert szeretne velem több időt tölteni, meg a bandának bemutatni, aztán megyünk együtt New Yorkba. – magyaráztam.

-          Ó, akkor én értettem valamit félre – mosolyodott el, frankó nem hisz nekem.

-          Úgy néz ki – sóhajtottam és a konyhába elmostam a tálamat. – Akkor én megyek is, szia!

-          Szia! – hallottam, ahogy utánam szólt.

Amíg a házak előtt elsétáltam azon reménykedtem, hogy Perrie már nem lesz Zaynéknél, mert egy újabb érdekfeszítő beszélgetést a körömágyak fontosságáról nem bírtam volna ki.

Szokás szerint benyitottam a házba és elkiáltottam magam:

-          Jó reggelt!

-          Szia Cass! – ölelt meg Doni, ahogy beléptem a nappaliba.

-          Szia! – viszonoztam gesztusát. – Mindenki alszik még?

-          Waliék suliban vannak – magyarázta.

-          Tényleg – csaptam a homlokomra, hisz hétköznap van.

-          Zayn pedig alszik – nevetett.

-          Sejtettem – mosolyodtam el, majd el is komorodtam. – Perrie?

-          Még tegnap visszament Londonba – mosolygott rám a barátnőm.

Nem válaszoltam, csak visszamosolyogtam rá, majd az emelet felé vettem az utam. A békésen alvó srác ajtaja előtt megálltam és egy nagy levegőt véve beléptem és próbáltam olyan halkan mozogni, hogy ne ébresszem fel.

Amikor oda értem az ágyhoz leguggoltam és úgy figyeltem békés arcát. Ilyenkor teljesen más volt, ez volt az igazi Zayn.

Óvatosan megérintettem az arcát.

-          Ébresztő Csipkerózsika! – suttogtam, de semmi reakció, hát ez nem lesz ilyen egyszerű.

Kifutotta a szobából és meg sem álltam a konyháig.

-          Mit csinálsz? – lépett be utánam Doni.

-          Felébresztem az öcsédet – vettem ki egy poharat a szekrényből, majd teleengedtem vízzel.

-          Tudod, hogy ezt visszakapod? – nevetett.

-          Persze – nevettem el magam, majd elindultam vissza Zaynhez.

Egy kicsit hezitálva álltam az ágy mellett. Borítsam, ne borítsam… Végül nagy levegőt véve, egy gonosz vigyorral az arcomon megfordítottam a poharat, melynek tartalma a békése alvó srácra ömlött.

-          Jó reggelt! – nevettem, ahogy ijedten felpattantak szemei.

-          Fuss, mert ha elkaplak fürdesz – fenyegetett meg.

-          Azt úgy sem mernéd – fontam össze a mellkasom előtt a kezem.

-          Na csak figyelj! – pattant ki az ágyból és a vállára kapott, meg sem állt velem a fürdőig.

-          Ne Zayn, kérlek ne – emeltem fel a kezem az arcom elé, mikor már a kádban landoltam és épp a zuhanyt készült megnyitni.

-          Most szépen megtanulod a leckét – nyitotta meg a csapot, én pedig megéreztem a testemen a hideg vizet.

-          Ezért meghalsz Zayn Jawadd Malik – kiabáltam utána, miután kirohant a fürdőből engem ott hagyva.

-          Doni? – kiabáltam le a földszintre.

-          Igen? – jött be a lány és elnevette magát.

-          Adsz száraz ruhát, hogy megölhessem Zaynt? – kérdeztem.

-          Persze – kuncogott tovább és eltűnt a szobájában.

-          Köszönöm – vettem el tőle a ruhakupacot és egy törülközőt.

Egyedül hagyott, hogy átöltözhessek. Belebújtam a zöld pólóba amit Doni adott és felvettem hozzá egy farmer sortot. Majd miután megszárítottam a hajam, rohantam Zayn szobája felé.

-          Zayn! – rontottam be az ajtón.

-          Igen? – ült az ágy szélén és kérdőn nézett rám.

-          Megöllek! – ugrottam nevetve a nyakába és neki álltam csikizni.

-          Ne… ne… - kiabálta nevetve.

-          Többet nem csinálsz ilyet?

-          Nem… nem… csak hagyd már abba – visítozott, mire vége szakadt szenvedésének.

Ott feküdtünk egymás mellett az ágyon és azon gondolkodtam, hogy biztos Zaynnel akarom megbeszélni a Brades dolgot?

Mintha gondolatolvasó lett volna, egyszer csak felkönyökölt és rám nézett.

-          Miért jöttél?

-          Brad miatt – sóhajtottam, mire elmosolyodott.

-          Hallgatlak – ült fel és én is követtem példáját.

-          Egyszerűen falra mászok tőle, érted? – erre a kérdésre nem is vártam választ. – Két évvel ezelőtt kidobott, mondván, hogy megunt és már nem szeret. Erre most megint próbálkozik. Normális az ilyen?

-          Brad meg egy normális ember az két külön fogalom. – nevetett Zayn.

-          Vettem észre – morogtam.

-          Brad megint érez irántad valamit, ezt ő maga mondta – folytatta a velem szemben helyet foglaló srác.

-          De én nem szeretem! – szögeztem le. – Meg ha éreznék is iránta valamit, akkor is egy hétig se vagyok már itt, mert megyek veled Londonba. Várj, te nem is mondtad neki, hogy veled megyek?

-          Még nem volt rá alkalmam – vakarta zavartan a tarkóját.

-          Jézusom Zayn, azonnal beszélnem kell Braddel – ugrottam fel és nyomtam egy puszit az arcára. – Szia!

Futva hagytam el a házat és meg sem álltam a szomszéd utcáig. Lihegve nyomtam meg a csengőt és egy kedves lány nyitott ajtót, aki meglepetten pislogott rám.

-          Szia Camile! – lihegtem. – A bátyád itthon van.

-          Szia Cassie! – ölelt meg. – Persze, hogy itthon van, még alszik.

-          Megvárhatom, míg felébred, beszélnem kell vele – jöttem kicsit zavarba.

-          Naná, gyere be – tessékelt beljebb a házba.

-          Te, hogyhogy nem vagy suliban? – kérdeztem, mikor leültem a nappaliban.

-          Beteg vagyok – mosolyodott el.

-          Hát nem úgy nézel ki – nevettem.

-          Pszt! – emelte a kezét a szájához és velem nevetett.

-          Értem – kuncogtam tovább.

-          Na és mi újság? Mesélj, rég láttalak…

-          Jaj Cam, te is hiányoztál – mosolyogtam rá. – Semmi újság nincs, köszi jól vagyok.

-          New Yorkban voltál ugye? – kérdezte csillogó szemekkel.

-          Ühüm – bólogattam.

-          Na és milyen, azon kívül, hogy nagy? – nevetett.

-          Csodálatos, én imádom – kezdtem bele, mikor egy álmos hang közbeszólt.

-          Mi ez a hangzavar, ebben a házban már aludni se hagyják az embert? – jött le morcosan Brad.

-          Neked is jó reggelt! – mosolyogtam rá.

-          Cass? – nyíltak tágra a szemei.

-          Valami olyasmi – nevettem.

-          Mit csinálsz itt? – tette fel a következő kérdést.

-          Hozzád jöttem, beszélnünk kéne – mondtam komolyan, mire szó nélkül bólintott és elindultunk az emeletre.

-          Bocs a kupiért – szabadkozott, mikor beléptünk a szobájába.

-          Semmi gáz – nevettem, mert már megszoktam, hogy így néz ki a szoba.

Leültem az ágyra és vártam, míg egy-két dolgot elpakolt. Majd mikor ő is csatlakozott mellém kezdtem elbizonytalanodni, hogy jó ötlet volt-e idejönni.

-          Miről lenne szó? – kérdezte, miután látta én önszántamból nem fogok megszólalni.

-          Rólunk – sóhajtottam, mire egy halvány mosoly jelent meg az arcán.

Úr isten, félreértett…

-          Nem úgy, ahogy te érted. Brad, én már nem szeretlek! – szögeztem le, mire elkomorodott.

-          Akkor miért vagy itt?

-          Mert el akartam neked mondani, hogy vasárnap Londonba megyek, majd egy héttel később vissza anyához, így esély se lenne arra, hogy újrakezdjük… - magyaráztam.

-          Zaynnel Londonba mész? – nézett rám hatalmas szemekkel.

-          Igen, de hát mondtam.

-          Nem, te azt mondtad, hogy majd csak New Yorkba. De minek mész Londonba? Most komolyan Cass mi van közted meg Zayn között ez a barátok vagyunk semmi több már egyre kevésbé hihető – fakadt ki.

-          Pedig ez az igazság – kezdtem elveszteni a türelmem.  – Azért megyek vele, hogy megismerjem a srácokat, Zayn felhozta én pedig szívesen megyek!

-          Szóval Zayn ötlete volt – mondta halkan.

-          Igen – morogtam. – Azt hiszem mindent megbeszéltünk, amit akartam. Szia!

Miután elköszöntem már el is hagytam a szobáját, nem vártam meg, hogy reagáljon. Lenn a nappaliban Camile értetlenül nézett rám. Gyorsan tőle is elbúcsúztam, majd meg sem álltam hazáig. Forrtam a dühtől, Bradleynek mi köze hozzá, hogy én kivel hova megyek?!