Életjelféleség :D

Sziasztok Mini Manók! :D

Mondtam, hogy jelentkezek valamivel itt nektek valamikor a hét folyamán :D Most volt időm és van energiám, hogy megosszam veletek a nagy meglepim ^_^ Először is, hogy húzzam kicsit az agyatokat regélek az Up All Night-ról.
Gabi és Harry történetet folytatódik, hisz megígértem és az ígéret szép szó. Ám semmiben nem fog hasonlítani az eddigi 1D-s történeteimhez (: Most egy kicsit más oldalamról mutatkozok be, olyan "énilyetistudom" feelingje lesz :D Remélem azért nem fogtok nagyon utálni egyes dolgokért és amit még jobban remélek néhány rész után nem küldtök rám bérgyilkosokat, meg ilyesmi xD
Egyébként imádlak titeket :D És akkor most jön az ömlengős rész :P Életem legmeghatározóbb öt hónapját köszönhetem ennek a blognak. Nem ez volt az első történet, amit befejeztem, de ez volt az amit sikerült egyhuzamban írnom és nem sok idő telt el az első és az utolsó rész között. Cassie-ről azt kellene mondanom, hogy a kedvenc női karakterem, a "lányom". Igen, a "lányom", de most van két új "lányom" is, így mivel az ő történetét már befejezte, csak a harmadik helyre szorult :D Az összes karaktert imádtam, akit megalkottam, sőt, a ti karaktereitek is a szívem csücskei lettek... :D Ez lesz életem meghatározó története, valahogy itt sikerült úgymond az "áttörés" rengeteg e-mail, kommentet kaptam, a rendszeres olvasókról nem is beszélve. Sosem gondoltam, hogy öt hónap alatt 15000 felett lesz az oldalmegjelenítés. És hiába van vége a történetnek, hétről hétre több százan nyitják meg az oldalt. Néha tényleg a sírás kerülgetett, mikor elolvastam a kedves kommenteket. Sosem gondoltam, hogy egyszer olyan embereket ismerhetek meg, mint mondjuk Sunshine, Nina vagy DreamerGirl. Igazából nektek és a többi kommentelőnek köszönök mindent, nélkületek talán a "lomtárban" végezte volna ez a történet is. De hál' istennek nem. (: És  gondolom ennek ti is örültök (:
Na ennyi volt az agy húzás xD
Igazából azért jöttem, hogy megosszam veletek, amit már egyszer twitcamon is mondtam, hogy írogatok egy Nialles történetet, amolyan "miért ne?" alapon. :D Most egy kis részletet osztok meg belőle és a véleményeket várom ez alá a bejegyzés alá. Mert ha nem érdekel senkit, akkor csak magamnak fogom írogatni kedvtelés céljából és akkor nem pocsékolok rá blogot :/

I trust you!

Bízok benned!

1.

Csak ültem az utcán egy padon és zokogtam a londoni esőben. Egy fehér top és egy fekete farmer volt rajtam. Nagyon fáztam, de egyszerűen nem bírtam abbahagyni a sírást. A járókelők nem foglakoztak velem, mindenki a maga dolgával törődött. A táskám magam mellé volt hajítva, igazából nem is foglalkoztam vele, azt vihettek volna el belőle, amit akartak.
A lábaimat felhúztam, hogy ezzel is takarjam magam, hisz nem szokásom így kiborulni az utca közepén, de most képtelen voltam hazamenni. Ez után a nap után otthon csak az üres ház várt volna rám.
Három órája hívtak, hogy a szüleim és a kisöcsém életüket vesztették egy autóbalesetben, miközben hazafelé tartottak hozzám. Nekem is ott kellett volna lennem, de az utolsó pillanatban visszamondtam a családi nyaralást és ennek tetejébe még jól össze is vesztem anyával.
Azóta sem békültünk ki, és most már lehetőségünk sincs rá. Sosem mondhatom már nekik, hogy mennyire szeretem őket. Sosem fogom látni, ahogy Matty befejezi a középiskolát. Itt maradtam egyedül, mint az ujjam és fogalmam sem volt, hogy ebben a helyzetben mihez kezdhetnék.
Egyszer csak valaki meg állt előttem, nem néztem fel rá, igazából arra vártam, hogy miután kicsodálkozta magát tovább menjen, de nem így történt. Hallottam, ahogy lecipzárazta a pulcsiját, majd éreztem, hogy a vállamra teríti, és a kapucnit a fejembe húzza. Ez mind felesleges volt, mivel már teljesen eláztam, de azért mégis hálás voltam a gesztusáért, bár még mindig nem néztem rá.
-    Elmeséled mi történt? – kérdezte.
-    Nem is ismerjük egymást – néztem fel rá szipogva.
Ott ült mellettem egy kék szemű szőke srác. A haja az eső miatt az homlokához tapadt, pólója már szinte teljesen elázott, mégis kedvesen mosolygott rám és kisírt szemeimet fürkészte.
-    Niall Horan vagyok! – mutatkozott be.
-    Tudom ki vagy – csuklott el a hangom.
-    Ennek örülök – nevetett fel –, de én is megtudhatom, hogy te ki vagy?
-    Leah Dreamen – mutatkoztam be én is, miközben megtöröltem az arcom és egy mély levegőt vettem.
-    Pompás, most már ismerjük egymást – mosolygott rám.
-    Nem mondanám szoros ismertségnek – mosolyodtam el egy picit.
-    Néha jobb a dolgokat egy idegennek elmondani, mint a közeli barátoknak!
-    Ebben van valami! – adtam neki igazat, majd belekezdtem a kis mesémbe, arról hogy mennyire fáj a szüleim és az öcsém elvesztése.
-    Őszintén sajnálom – simogatta a vállam együtt érzően.
-    Elhiszem – mosolyogtam rá, bár a könnyeim még mindig patakokban folytak.
-    Haza kísérjelek? – kérdezte.
-    Nem akarok haza menni – sóhajtottam.
-    Akkor gyere fel hozzám, nem akarom, hogy megfázz itt nekem – mosolygott és miután felállt a kezét nyújtotta felém.
Egy ideig hezitáltam, majd valamiért késztetést éreztem, hogy Niall-lel menjek, így hát megfogtam a kezét és megragadva a táskámat elindultunk.

Szóval ez lenne :D Persze ez csak egy részlet az első fejezetből (: Na mit gondoltok? :O

csóközön Caroline ♥