Cassydi, i love you! ♫♪ 3. fejezet

Sziasztok!
Itt is vagyok a 3. fejezettel. Remélem mindenki örül neki (: Végre megismerhetjük a barátokat. És azért előre elmondom, hogy amit hozzászólásban írtam Ninának, mármint a vulkán meg ilyenek, na arra itt nem kell számítani... :D Remélem mindenki megnyugodott (: Jó olvasást és várom a véleményeket!

3. fejezet - Haverok

(Cassie szemszöge)

„Barát az, akinek megmutatkozunk, akinek részvevő érdeklődése hozzásegít bennünket ahhoz, hogy legkibeszélhetetlenebb dolgainkat megfogalmazzuk, s általa megszabaduljunk a szavaktól, amelyek nehezek, mint a kövek. Barát az, akinek segítségével megszabadulhatunk az önmagunkat marcangoló gondolatoktól.” – Szepes Mária

-          Sziasztok! – köszöntem apuéknak, mikor beléptem a házba.

-          Szia Cass! – mosolygott rám kedvesen Clara. – Apádnak el kellett mennie, csak én vagyok itthon.

-          Akkor szia! –mosolyogtam rá kedvesen, majd elindultam a szobám felé, mire utánam szólt.

-          Cassidy? – érdeklődve néztem rá. – Nem akarsz egy kicsit beszélgetni?

-          Azaz igazság Clara, hogy szívesen megismernélek, de mindjárt találkozóm van a régi barátaimmal, és szeretnék készülődni. – tűrtem a fülem mögé a hajamat.

-          Ó, akkor majd máskor – mosolyodott el halványan, de a hangjából hallatszott, hogy csalódott.

-          Holnap mindenképp bepótoljuk – bíztattam.

Felrohantam a szobámba és a ruháim között kezdtem el keresgélni, nem is értettem, miért akarok átöltözni, de valamiért késztetést éreztem rá. Egy szaggatott farmert húztam fel és egy piros topot vettem elő hozzá. Valahol azt olvastam, hogy a piros ruhát hordó emberek magabiztosak – futott át a gondolat a fejemen. El is mosolyodtam a szekrényem tartalma láttán, mert rengeteg piros holmim volt. Előkaptam még gyorsan azt a kabátot, amit még egyszer Zayntől kaptam karácsonyra. Imádtam ezt a kabátot, legszívesebben mindig ezt hordtam volna. Emlékszem anyunak szinte le kellett imádkozni a rólam a legutóbb is, hogy kimoshassa.

Még volt egy kis időm, bevonultam a fürdőbe és átfésültem a hajam, majd eltüntettem az arcomról a még lefolyt smink maradványait. Ezek után kihúztam fekete szemceruzával a szemem, a szempilláimat kispiráloztam és indulásra kész voltam.

Visszamentem a szobámba, beleugrottam a fekete suprámba, amit anyutól kaptam nemrég és imádtam, majd a kabátot is felvéve rohantam lefele az emeletről.

A lakásban senkit nem találtam, de most nem is igazán izgatott, hogy hol lehetnek. Még egy gyors pillantást vetettem magamra a tükörben, mikor megszólalt a csengő.

-          Sziasztok! – léptem ki egy óriási mosollyal az arcomon.

-          Szia Cass! – öleltek meg sorban a fiúk, Bradley, Collin és Nick.

-          Hiányoztatok – vallottam be, amikor már Nick is elengedett.

-          Nekünk te nem – nevette el magát Brad.

-          Kösz – játszottam a műdurcit.

-          Jaj, tudod, hogy csak viccel – simogatta meg a vállam Nick.

-          Jó, de menjünk Supermanért, mert nem lesz itt esti bandázás – intett a másik ház felé Col.

-          Jól vagy? – kérdezte fojtott hangon Jaz, amikor elindultunk Zaynékhez.

-          Ühüm – bólogattam, amilyen meggyőzően tudtam, mire egy nagy mosolyra húzódott a szája.

Megálltunk az ismerős ház előtt és becsöngettünk. Amikor Zayn kinyitotta az ajtót, mint egy őrült úgy ugrott haverjai nyakába. A végén oda lépett mellém és nyomott egy puszit a homlokomra, majd elindultunk az egyik közeli kocsma felé. Amikor beléptünk az ajtón megcsapott a cigi füst, a sok beszélgetésből kialakult káosz és akkor éreztem igazán, hogy itthon vagyok. Mikor Zayn elment az X-factorba, akkor is itt találkoztunk utoljára.

-          Na, akkor ki kezdi a mesélést? – nézed Bradley, hol rám, hol a mellettem ülő srácra. – Tudjátok mit, kezdje Cassidy, ő két éve nem járt itt.

-          Hát kedves Bradley, mióta vagy itt mindenki szószólója? – kérdeztem pimaszul, mire mindenki elnevette magát.

-          Mióta vagyok Bradley és nem Brad? – nézett rám karba tett kézzel.

-          Azóta, mióta én Cassidy – nevettem.

-          Na, nem mesélsz nekünk New Yorkról? – kérdezte végül Collin.

-          De – sóhajtottam és láttam, hogy Zayn elmosolyodott.

A fiúknak is elmeséltem mindent, amit Zayn és Jazade már ma egyszer végig hallgatott.

-          Sose gondoltam volna, hogy egyetemre mész – nézett rám elismerően Nick.

-          Vagy ez, vagy beállhattam volna anya éttermébe – rántottam vállat és mindenki elnevette magát, mert tisztában voltak vele, hogy a főzéshez való hajlamomat nem anyutól örököltem.

-          Na, de Zayn, akkor most te jössz – kezdtünk el most rá figyelni.

A térdeimet felhúztam és a fejemet rajta pihentettem így figyeltem Zayn minden szavát. Annyira jó volt őt hallgatni, ahogy a fiúkról mesélt, azt éreztem, hogy meg akarom őket ismerni. Kíváncsi voltam, kik azok, akik mellett Zayn ilyen lett. Persze ezt az „ilyen”-t teljesen jó értelemben értem.

Kicsit féltékeny is voltam rájuk, mert mellettük Zayn sokkal nyitottabb lett, és ezt én akartam kihozni belőle, de sosem sikerült.

Észre se vettem, hogy elbóbiskoltam, csak már mikor a fiúk ébrezgettek.

-          Ennyire unalmas voltam? – kérdezte mosolyogva Zayn.

-          Nem, nem – ráztam a fejem, hogy felébredjek. – Tegnap óta fenn vagyok…

-          Miért nem mondtad délután? – nézett rám rosszallóan Jaz.

-          Mert ennyire hiányoztunk neki – húzott magához Collin, mire mindenki nevetett.

-          Haza kellene menned – nézett rám aggódva Brad, komolyan mintha itt mindenki az apám akarna lenni.

-          Dehogyis, semmi bajom – ráztam a fejem tiltakozásképp.

-          Haza kísérlek – mosolygott rám Zayn.

-          Igen, ez egy remek ötlet, aztán visszajössz és iszunk – vigyorgott Nick.

-          Most komolyan kihagytok az ivászatból? – háborodtam fel.

-          Majd bepótoljuk – kacsintott rám Col.

-          Hát, oké – adtam be a derekam, mert ez már nagyon úgy nézett ki, hogy le akarnak rázni.

-          Akkor menjünk – állt fel Zayn és elindult kifelé.

Én még elbúcsúztam mindenkitől, majd utána mentem.

Egy darabig csak némán sétáltunk egymás mellett. Majd Zayn mosolyogva nézett rám.

-          Látom, még megvan – mutatott a kabátomra.

-          Igen – mosolyodtam el én is. – Nagyon szeretem.

-          Örülök neki. – nézte mosolyogva az utat. – Meddig maradsz?

-          Még nem tudom, nem kell határidőre haza mennem – nevettem, de ő csak tovább mosolygott.

-          Én egy hétig…

-          Oh – nem gondoltam volna, hogy a hangomban ennyi csalódottság lesz, inkább meg se szólaltam volna.

-          Aztán irány London, majd következő héten New York – nézett rám.

-          Arra lehet, hogy már én is otthon leszek – mosolyodtam el halványan.

-          Miért nem jössz velem? – álltunk meg a házunk előtt.

-          Mi? – néztem rá döbbenten.

-          Megismerhetnéd a srácokat, tudom hogy szeretnéd – nevetett.

-          Persze, hogy szeretném – vallottam be mosolyogva. – De nem tudom, hogy apu mit szólna hozzá, ha egy hét után lelépnék.

-          Szerintem nem lenne kifogása ellene – mondta magabiztosan.

-          Mit tudsz amit én nem? – fontam össze a karjaimat és összeszűkült szemekkel méregettem.

-          Semmit – tette fel megadóan a kezét.

-          Hát erre még alszok egyet – mosolyodtam el végül.

-          De szavadnál foglak, holnap várom a választ. – nyomott egy puszit a homlokomra, majd megölelt. – Jó éjt Cass!

-          Nektek meg jó mulatást – mosolyogtam és bementem a házba.

A nappaliban még égett a villany így benéztem ki van ott. Apu ült egy könyvvel a kezében a fotelban.

-          Szia! – köszöntem neki kedvesen.

-          Szia Cass! – tette félre a könyvet és az órára nézett. – Még csak tizenegy van, mit csinálsz itthon?

-          Haza lettem toloncolva – nevettem.

-          Mert? – mosolyodott el.

-          Bealudtam a fiúknak a kocsmában – válaszoltam.

-          Hát aki tegnap óta nem aludt az ne csodálkozzon ilyeneken.

-          Nem is csodálkozok! Jó éjt apa! – nyomtam egy puszit az arcára, majd meg sem álltam az emeletig.

A szobámban leültem még a laptop elé és felnéztem twitterre, hogy hátha van valami újság. Csodálkozva pislogtam a nekem szóló üzeneten:

@zaymalik: @CassidyG jó téged újra látni, hiányoztál  :) x

Hirtelen 400 000 új követőre tettem szert, ez kicsit megijesztett.

@CassidyG: @zaynmalik te is hiányoztál (: és köszönöm a rengeteg új követőt :D x

Miután válaszoltam kikapcsoltam a gépet, átöltöztem pizsamába és perceken belül elnyomott az álom.